Tudomány

Hentesek herélték ki a kisfiúkat

Régi korok énekesei nem húsért álltak sorban a mészárosnál, hanem karrierjüket egyengették a durva beavatkozással. Aki túlélte, nemzetközi hírű sztárrá válhatott, a többségnek viszont csak a társadalom megvetése jutott.

Az első kasztrált énekesek a XV-XVI. században jelentek meg Európa templomaiban. Az énekes liturgiák során hősöknek, szenteknek kölcsönözték hangjukat, akikhez nem illett sem a gyermeki, sem a férfi vagy női hang. A kórusvezetők angyali hangok megszólaltatására törekedtek, amely lények köztudottan nemtelenek. Az 1600-as években pedig megszületett az opera műfaja, amely nem kis részben a kasztrált énekesek hangja miatt szerzett rövid idő alatt hatalmas népszerűséget az egész kontinensen – olvasható a Múlt-kor magazinban.

Nem húsra vártak a hentesnél

A tiszta gyermeki hang egy felnőtt férfi tüdőkapacitásával párosítva elbűvölte a közönséget, a különleges részek után egy emberként skandálták: Éljen a kés! Farinelli például a XVIII. század közepén annak köszönhette karrierjét, hogy Az énekesek a mai sztárokhoz hasonló életet éltek, így nem csoda, hogy 12-13 éves fiúk ezrei álltak sorban a henteseknél. A mészáros akkoriban minden teketóriázás nélkül herélt birkát, disznót, vagy éppen embert. Amiért megfizették…

A szülők hozzáértők tanácsa alapján döntötték el, hogy fiuk elég tehetséges-e annyira, hogy “megérje” megszabadítani férfiasságától. Az egyház azonban hivatalosan csak egészségügyi okból engedélyezte a kasztrálást, ám ezt könnyen kijátszották. A gyerekek aláírásukkal – a gyakorlatban a lap aljára vésett X-szel – hitelesítették, miszerint súlyos sérülés éerte őket. A leggyakrabban disznó harapott a tehetséges énekesek lágyékába, de lovasbalesetek is szép számmal fordultak elő.


Farinelli (középen) korának legünnepeltebb kasztrált énekese (wikipedia)

A kegyetlen beavatkozás nem volt veszélytelen. Nem is beszélve arról, hogy az érzéstelenítés ismeretlen fogalom volt, a vérveszteségbe és a gyakori fertőzésekbe sokan belehaltak. Aki viszont túlélte, attól fogva az éneklés maradt egyetlen kenyérkereseti lehetősége. Itáliában az 1700-as években évente legkevesebb négyezer gyereket kasztráltak, de csak minden tízedik tudott karriert befutni.

Menny és pokol

Akinek ez sikerült, népszerű, ünnepelt “sztárrá” vált, uralkodói udvarok nyíltak meg előtte és az anyagi gondok is messze elkerülték. Akárcsak ma. A Farinelliként ismert Carlo Maria Broschi hangja például kigyógyította V. Fülöp spanyol királyt mély depressziójából, aminek köszönhetően az ország egyik legbefolyásosabb embere vált belőle. A kevésbé tehetséges, vagy kevésbé szerencsés művészek élete viszont cseppet sem volt irigylésre méltó.

Kisebb részük templomok, kisebb kápolnák kórusában kapott munkát, de a többségnek teljesen más foglalkozást kellett választaniuk. Kerítőnek, vagy prostituáltnak álltak például. Semmi tiszteletet nem kaptak, férfiasságukkal egyéniségüket is elvesztették: a természet tréfájaként tekintettek rájuk, többé senki nem szólította őket saját nevükön.

A XVIII. században a tenorok és a női szopránok lassan kiszorították a kasztrált művészeket, a felvilágosodott társadalmak pedig idővel egyértelmű barbárságnak tartották a beavatkozást. Az utolsó kasztrált nemzetközi sztár, Giovanni Battista 1861-ben hunyt el, de a vatikáni kórusoknak továbbra is elengedhetetlen szereplői voltak. Egészen 1903-ig, amikor X. Piusz pápa rendelettel vetett véget a gyakorlatnak. A pápai állam utolsó kasztrált énekese, Alessandro Moreschi 1922-ben hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik