Tudomány

Vegák, figyelem! A növények hallják, ha rágják őket

Igaz, azt még nem tudni, hogy ez jár-e bárminemű fájdalommal.

Míg korábbi kutatások arra keresték a választ, hogy a növények miként reagálnak […] például a zenére, addig a miénk az első, amely olyan rezgésekkel foglalkozik, melyekkel természetes környezetükben találkoznak” – büszkélkedett Heidi Appel, a tanulmány egyik vezető szerzője.

És tényleg, olyan sok szó esett már arról, hogy milyen zenét szeretnek a növények, hogy Észak-Koreában a mezőgazdaság szerves része a tangóharmonikás zenekar. Még arról is tudunk, hogy a növények egymással kommunikálnak, mégis most először figyelték meg, hogy mit szólnak ahhoz, ha hernyók csámcsognak leveleiken.

A kutatók lézermikrofonnal vették fel az alig hallható rágóhangokat, majd amúgy békésen éldegélő növényeket kínáltak meg a számukra minden bizonnyal horrorisztikus felvétellel – mindeközben egy kontrollcsoport a teljes csendet élvezhette. Néhány óra után behozták a hernyókat is, és azt vették észre, hogy a lelkileg megkínzott növények sokkal több mustárolajjal próbálták lerázni magukról a rovarokat, mint csenddel kényeztetett társaik.

A növények tehát hallják, ha rágják őket – a kutatók most arra szeretnének rájönni, hogy mégis hogyan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik