Immáron egy fél évszázad is eltelt, amióta Fernando Corbató megváltoztatta a világot a zár és a kulcs digitális változatának bevezetésével. Az biztos, hogy a Massachusettsi Műszaki Egyetem egykori professzora maradandót alkotott, hiszen a rendszer bő 50 év elteltével is gyakorlatilag változatlan.
Annak idején a megoldandó probléma az volt, hogy az egyetem központi számítógépét miként használhatnák többen – méghozzá anélkül, hogy egymás mappáiban turkáljanak. Történelmi érdekesség, hogy a jelszóval védett hozzáféréseket egy négy órás időzárral látták el, így biztosítva, hogy senki se lépje túl a neki meghatározott keretet.
“Sajnos a világháló elterjedésével rémálommá változott” – válaszolt a feltaláló a Wall Street Journal kérdésére. “Nem hiszem, hogy bárki képes megjegyezni az összes adott vagy beállított jelszavát. Ez viszont választás elé állítja az embert. Vagy felírja őket, ami biztonsági kockázat, vagy valamilyen programmal kezeli a jelszavait. Mindkettő nyűg.” Létezik egy harmadik megoldás is: a mindennél bénább kód.
Persze vannak már alternatív javaslatok – legyen szó a szívdobbanásról vagy egy családi fényképről -, de valamiért egyik sem tűnik jobbnak a fél évszázados megoldásnál.
