Tudomány

Végre jó irányba változott a Facebook

Eső után köpönyeg?

Legyen szó adatvédelemről vagy dizájnról, az idén tíz éves közösségi oldal nem nagyon tudott eddig olyan módosítást eszközölni, amit a felhasználók tárt karokkal fogadtak volna. Teljesen jogos volt a felháborodás például 2009-ben, mikor az a döntés született, hogy a bejegyzések alapértelmezett közönsége az egész világ lesz, vagyis ha az ember erre nem figyelt külön oda, boldog-boldogtalan olvasgathatta írásait.

Nos, bár eltelt fél évtized, a Facebook – külön felhívva a figyelmet arra, hogy a közösség igényeinek próbál megfelelni – változtatott gyakorlatán, vagyis az új felhasználók mostantól kezdve alapvetően csak ismerőseikkel osztanak meg tartalmakat, d ha szélesebb közönséghez szólnának, a bejegyzés létrehozására szolgáló doboz jobb alsó sarkában ezt külön meg kell határozniuk.

Fontos azonban kiemelni, hogy ez a módosítás kizárólag az újonnan regisztrált felhasználókra vonatkozik, s tekintettel arra, hogy a Facebooknak jelen állás szerint már van 1,2 milliárd aktív tagja, ez kicsit eső után köpönyeg. Vagy inkább becsüljük meg ezt a kicsit is?

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.