Tudomány

Döccenőkkel indult az űrsárkány küldetése

Műszaki problémák miatt csak a tervezettnél egy hónappal később tudott felszállni az a teherűrhajó, mely utánpótlást szállít a Nemzetközi Űrállomásra.

Többszöri halasztás után a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről indították el helyi idő szerint pénteken a Dragon teherűrhajót – tudatta a NASA.

A Dragon 2,3 tonnányi utánpótlást szállít a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének.

Az űrjármű az eredeti tervek szerint március közepén indult volna az ISS-re, a startot azonban különböző technikai problémák miatt többször is elhalasztották, legutóbb hétfőn. Akkor a Falcon 9-es hordozórakéta első fokozatából szivárgó hélium miatt hiúsult meg az indítás, de a földi hiba előtt már az ISS egy komoly, csak űrsétával kijavítható számítógéphibája is bizonytalanná tette a SpaceX Dragon felbocsátását.

A Dragon a tervek szerint vasárnap ér célba, és május 18-án indul vissza.

A teherűrhajónak ez a harmadik küldetése abból a tervezett legkevesebb 12 misszióból, amelyet a SpaceX társaság a NASA számára teljesít egy 1,6 milliárd dolláros szerződés keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik