Tudomány

Csoda történt az űrcseresznyével

Egy japán űrhajós cseresznyemagokat vitt magával a Nemzetközi Űrállomásra, hazatérve pedig elültették őket. Később nem hittek a szemüknek.

Koichi Wakata 2008-2009-ban nyolc hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ez alatt 4100 alkalommal kerülte meg a Földet. Az utazásra Japán különböző vidékeiről származó cseresznyemagok százait vitték magukkal. Köztük egy kultikus, matuzsálemi fa magvait, amely Gifu buddhista temploma mellett áll – olvasható a popsci.com-on.

Visszatérve a magok egy részét laboratóriumban vizsgálták, a többit elültették. Jutott belőlük “származási helyükre”, az ősi szentély udvarába is. Itt pedig hamar szárba szökött, ami a szerzeteseket nagyon meglepte: az 1250 évesnek tartott fa magvai ugyanis még eddig még soha nem hajtottak ki – mondta Masahiro Kajita, a szentély főpapja.

Az űrben járt mag nemcsak kihajtott, hanem hihetetlen növekedésnek indult, négy évesen már több mint négy méter magas volt. Idén pedig hirtelen virágba borult, ami újabb csoda, hiszen ez a fajta legkorábban 10 évesen hozza első virágait. A virágok is furcsák, kevesebb szirmuk van, mint annak a fának, amelyről származnak: 30 helyett csak öt. A buddhisták ünnepelnek, a kutatók azonban zavarban vannak.

A rejtély megoldása azért nehéz, mert nem áll rendelkezésre kontrollcsoport, amelyhez képest mérhető lenne a változás. Nem zárják ki a keresztbeporzást de azt sem, hogy a kozmikus sugárzás lehetett a csírázást és a növekedést gyorsító hatással a magra. Tudományos magyarázat nincs, a tudósok tréfásan ismerik el: kozmikus rejtéllyel állunk szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik