A kannibalizmus egyidős az emberiséggel. Egymás elfogyasztása a különféle hiedelmek és rítusok mellett gazdaságos is lehetett. Egy felnőtt testén átlag 30 kilónyi tápanyagként hasznosítható hús, zsír és bőr van. Manapság minden társadalom elítéli az emberevést, de néhány eldugott helyen még ma is él – olvasható a listverse.com-on.
Tapasztalaton alapuló beszámolók szerint az emberi hús leginkább a malacéhoz, vagy a borjúéhoz hasonló, kissé édeskés, látványra pedig olyan, mint a marhahús. Armin Meiwes, a német kannibál igencsak megbízható forrás, miután megölt egy embert és elfogyasztott a testéből 20 kilogramm húst. A börtönben készült interjúban azt mondta, az emberhús íze a sertéshez hasonló, de valamivel erősebb, kesernyés.
Az emberhús veszélyei
Ha valakit a társadalmi normák és a súlyos büntetés nem tartana vissza a kannibalizmustól, annak érdemes elgondolkodni némely egészségügyi következményeken. Néhány évtizede Új-Guineában elterjedt betegség volt a szellemi képességek gyors hanyatlásával járó kuru. A kór terjedése egy ősi szokásnak volt köszönhető, miszerint a család elfogyasztotta elhunyt szeretteik egyes szerveit.
Borzalmas állapot:
A betegség az izomkoordináció elvesztésével és a járászavarral jár. A végtagok merevvé válnak, és izomrángások jelentkeznek. Kóros akaratlan mozgások, például ismétlődő lassú csavaró jellegű, vagy gyors rángó végtag- és teljes testre kiterjedő mozgások fejlődhetnek ki. A hangulat pillanatok alatt indokolatlanul szomorúságból vidámságba csaphat át, és beteg hirtelen nevetésben törhet ki. A betegek többsége 3-24 hónap alatt rendszerint tüdőgyulladás vagy a felfekvések okozta felülfertőződés következtében meghal.
Kultúra és kényszer
Maga a kannibalizmus két kategóriába sorolható. Egyik az úgynevezett endokannibalizmus, amikor a család vagy a törzs rituális célból eszik elhalálozott tagja testéből. Főleg az agyat fogyasztják, mert hitük szerint ezzel az elhunyt továbbra is része marad a családnak, a közösségnek. A másik kategória az exokannibalizmus, amely idegenek elfogyasztását jelenti, célja többnyire az életerő elbirtoklása, illetve az elrettentés.
Utóbbi továbbélésére két megdöbbentő példát is bemutattunk a Hír24-en. Ilyen volt, amikor Pápua-Új-Guineán egy apa saját három éves kislányát gyilkolta meg brutális módon. A gyermek édesanyjával érkezett apját meglátogatni a férfi munkahelyére, egy gyártelepre. Az apa kikapta a kislányt az anyja karjaiból és egy távolabbi bokros területre rohant vele. Itt a férfi szorosan magához ölelve a gyereket mélyen a nyakába harapott, szívta a vérét és ette a húsát.
Van persze olyan eset is, amikor az ember a puszta túlélésért, kényszerből eszik társából. Az életösztön ilyenkor legyőzi a társadalmi konvenciókat és az undort. Az úgynevezett túlélési kannibalizmus gyakran megjelenik szélsőséges éhínség idején. A leghíresebb eset talán az uruguayi rögbicsapattal történt 1972-ben, miután kisrepülőjük lezuhant az Andokban. A 45 utasból 27 élte túl a balesetet, őket a hideg és az éhség szorongatta. Egy idő után kényszerből halott társaik húsát ették, és többek között ennek köszönhették, hogy tizenhetantúlélték a 72 napig tartó rémálmot.
A kannibalizmus az állatvilágban sem ismeretlen, elég csak a közösülés után, közben párját felfaló pókokra vagy imádkozó sáskára gondolni. Megdöbbentő viszont, hogy alkalomadtán a csimpánzok is elfogyasztják fajtársaikat, bár tekintve az emberrel való 98 százalékos genetikai azonosságot, talán még sincs ezen mit csodálni. Először a főemlőskutató Jane Goodall volt tanúja 1976-ban, amint két nőstény – anya és lánya – elfogyasztott három bébicsimpánzt. A negyedik életét a kutató mentette meg, amikor hangos kiabálással és köveket dobálva közéjük állt.
