Tudomány

Űrsétával telik a karácsony az űrállomáson

urseta(960x640)(1).jpg (űrséta)
urseta(960x640)(1).jpg (űrséta)

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrhajósai szombaton űrsétára indultak, hogy megjavítsák a Nemzetközi Űrállomás (ISS) meghibásodott hűtőrendszerét.

Rick Mastracchio és Michael Hopkins amerikai űrhajósok összesen valószínűleg három űrsétát tesznek, amelyek során kicserélik az egyik hűtőrendszer meghibásodott szelepet tartalmazó ammóniapumpáját. Az asztronauták a következő alkalommal hétfőn, majd a tervek szerint karácsony napján lépnek ki az űrbe. A NASA történetében ez lenne az első karácsonyi űrséta.

Nem hagyják tartalék nélkül az űrállomást

A 450 tonnás ISS hűtőrendszere 10 nappal ezelőtt hibásodott meg, azóta az egyik ammóniapumpa egyik szelepe nem működik rendeltetésszerűen. Az ügynökség illetékesei korábban megerősítették, hogy az űrállomás tevékenységében nem okoz problémát a meghibásodás, mivel a másik hűtőrendszer tökéletesen működik. A NASA mindazonáltal úgy döntött, nem kívánja hosszú ideig tartalék rendszer nélkül hagyni az állomást.

Az állomáson óvatosságból csökkentették azon berendezések teljesítményét, amelyek működtetése nem kulcsfontosságú.

Házibarkács lélegeztetés

Mastracchionak ez a hetedik űrsétája, Hopkins első alkalommal lép ki az űrbe szombaton. Mindkettejük szkafanderét “házilag” készített lélegeztető csövekkel és nedvszívó párnácskákkal szerelték fel, hogy megelőzzék a Luca Parmitano olasz űrhajóssal történt incidens megismétlődését.

Az olasz asztronautának július 16-án meg kellett szakítania az ISS-en kívüli munkát, mivel víz szivárgott a sisakjába, és kis híján megfulladt. Parmitano csak amerikai űrhajóstársa, Chris Cassidy segítségével tudott visszatérni az űrállomás fedélzetére. Az eset után a NASA felfüggesztette az űrsétákat.

Mint egy hűtőszekrény, akkora

A jelenlegi javítás hatalmas vállalkozásnak számít, eddig csak egyszer kíséreltek meg hasonló pumpacserét 2010-ben. A két űrhajós, aki a korábbi munkálatokat elvégezte, jelenleg az irányító központból segíti az űrsétán lévő asztronautákat.

A 353 kilogramm súlyú pumpa körülbelül egy kétajtós hűtőszekrény méretével azonos, mérgező ammóniát tartalmazó csőhálózattal felszerelt ormótlan berendezés. A NASA által kidolgozott terv első részeként szombaton lekapcsolják a meghibásodott pumpát az űrállomás rendszeréről, majd hétfőn teljesen kihúzzák, és elhelyezik az új alkatrészeket, az utolsó sétán pedig működésbe hozzák az újonnan felszerelt pumpát.

A december 11-én történt meghibásodás után a szakemberek sikertelenül próbálták a Földről helyrehozni a rendszert. Később másfajta szeleppel próbálták szabályozni a hőmérsékletet. Ez utóbbi eredményesebbnek bizonyult, a NASA múlt kedden mégis úgy döntött, hogy űrsétára van szükség a súlyos probléma megoldásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik