Ha a Föld felszínének egy pontját szeretnénk pontosan megjelölni, szélességi és hosszúsági koordinátákat használunk. A 0˚ szélességi kör az Egyenlítő, de a kelet–nyugati irányban sorakozó hosszúsági körökkel már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ezekből ugyanis végtelen számú egyforma tulajdonságokkal rendelkező jelölhető ki. Mégis szükség mutatkozott egy kitüntetett hosszúsági körre, amelyhez viszonyítani lehet – írja az Index.
Az ókori görögök is kijelöltek kitüntetett szerepű kezdő délkört, ám utánuk kis túlzással annyi kezdő délkört határoztak meg, ahány kartográfus adta térképkészítésre a fejét. A különböző tudósok, később csillagvizsgáló intézetek általában saját helyük, esetleg az adott királyi udvar pozíciója, máskor valamilyen elmélet alapján határozták meg a 0˚ hosszúság pozícióját.
Mátyás király idején, amikor az Itáliában tanult és az asztronómia tudománya iránt érdeklődő Vitéz János váradi püspök létrehozta az ország első csillagvizsgáló intézetét Nagyváradon, még messze nem volt konszenzus a kérdésben. Az intézet élére a Regimontanus néven publikáló Johannes Müller került, az obszervatórium egyebek mellett a Hold és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseit a Tabula Varadiensis című munkában gyűjtötték össze.
Mivel pedig akkoriban a Tabula Varadiensis volt az egyik legpontosabb elérhető gyűjtemény, másolatait a nagy földrajzi felfedezéseket véghezvivő felfedezők egy része is magával vitte – például Kolumbusz Amerika felé tartó hajóján is volt egy példány belőle.
