Kezdjük azzal, hogy a növények nem önzetlenül érlelik az állatok számára íncsiklandó gyümölcseiket. Az ingyenebédért komoly szolgáltatást várnak el, bár az érintettek erről mit sem tudnak. A lédús bölcsőben nyugvó magok ugyanis a legtöbb állat számára emészthetetlenek, így sértetlenül hagyják el emésztőrendszerüket, akárhol is jön rájuk a szükség.
Madarak, emlősök, hüllők gyomrában a magok így messzire jutnak. A “helyhez kötött anya” pedig biztos lehet génjei örökítésében, faja terjeszkedésében anélkül, hogy az erőforrásokon utódaival kellene osztozkodnia. Egymás “kihasználása” tehát kölcsönös, és ez a fajta érdekbarátság régóta ismert is. De hogy a tökéletes ragadozóknak, a természet gyilkológépeinek tartott krokodilok is beálljanak a sorba, ráadásul önként, az a legkevésbé sem volt egyértelmű.
A hüllők ürülékének és gyomortartalmának vizsgálatakor a kutatók természetesen találtak már növényi anyagokat, gyümölcsszármazékokat, ám ezek eredete nem volt világos. Azt ugyanis nem tudták megállapítani, hogy közvetlenül a hüllő vette magához, illetve “másodlagosan” jutott-e hozzá az elfogyasztott növényevők testéből. A fent látható dinnyefogyasztás pedig – fogságban élő állatokról lévén szó – akár tanult cselekvés is lehetett.
Gyanús volt persze, hogy mindez nemcsak “divat”, ám vadon élő egyedeknél mindeddig nem figyelték meg. És hogy miért eszik a krokodil növényi táplálékot? A “zöldség” nyújtotta pozitív élettani hatásokon túl feltehetően kiváló alkalmazkodásáról van szó. Minél sokrétűbb táplálékot fogyaszt egy faj, annál kevésbé veszélyeztetik fennmaradását a környezeti változások. Nem véletlen, hogy túlélték a dinoszauruszokat…
