Tudomány

Robotszonda vizsgálja a Hold porát

hold (hold, égbolt,)
hold (hold, égbolt,)

Hold körüli pályára állt az NASA új robotszondája, amelyet még szeptember elején indítottak útnak a Hold felszíni talajrétegét képező és a szakemberek számára még ma is sok fejtörést okozó holdi por tanulmányozására.

Az űrkutatási hivatal LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer) nevű űrszondáját szeptember 6-án bocsátották fel a virginiai Wallops-szigeten levő NASA-bázisról egy apró rakéta fedélzetén, amely nagy excentricitású Föld körüli pályára állította az apró robotűrhajót. Három bolygó körüli út után az űrszonda vasárnap készen állt arra, hogy búcsút intsen rakétájának és megadja magát a Hold gravitációs erejének, majd Hold körüli pályára álljon.

Az amerikai leállás ellenére sikerült a manőver

Az időzítés nem volt épp a legmegfelelőbb: az állami finanszírozás hiányában beállt részleges leállás miatt ugyanis a NASA 18 ezer alkalmazottjának nagyjából 97 százalékát küldték kényszerszabadságra. Szerencsére a hivatal továbbra is dolgozó alkalmazottai között vannak az új űrszonda irányítói, akik felügyelték a “mindent, vagy semmit” jellegű manővert – hangoztatta a projektben részt vevő Greg Delory, a NASA Moffett Field-i Ames Kutatóközpontjának munkatársa.

A következő két hét során a LADEE “megcsavarja” keringési pályáját, hogy nagyjából 250 kilométeres távolságba kerüljön a Hold felszínéhez, kedvező pozícióba ahhoz, hogy tanulmányozni tudja a Hold felszíni talajrétegét képező holdi port.

Több mint negyven éve az Apollo-program utolsó missziójának holdjáró asztronautái – néhány korábbi misszió űrhajósaihoz hasonlóan – különös fénylő felhőréteget észleltek a horizonton nem sokkal napfelkelte előtt. A jelenség, amelyről az Apollo-17 parancsnoka, Eugene Cernan feljegyzést is készített, azért lepte meg az űrhajósokat, mert a Holdnak nincsen – földi értelemben vett – légköre, hogy visszatükrözze a napfényt.

Segíthet a gáz burkának megismerése

A kutatók arra kezdtek gyanakodni, hogy a Hold felszíni talajrétegét képező por a napsugárzás és az elektrosztatikus hatások következtében valahogy felemelkedett. Az űrszonda most ezt az elméletet fogja tesztelni, illetve a Holdat körülölelő finom gázburkot fogja tanulmányozni. A kutatók exoszféraként azonosítják az ilyesfajta “légköröket” és reményeik szerint a Hold gáz halmazállapotú burkának megismerése segíthet a Merkúr, az aszteroidák és egyéb “levegőtlen” égitestek hasonló borításának feltérképezésében.

A NASA-alkalmazottak kényszerszabadságolása várhatóan nem fogja befolyásolni a misszió keretein belül tervezett lézerkommunikációs demonstrációt sem, amelyet a hónap folyamán akarnak megtartani a kutatók, remélve, hogy a rendszert idővel bevethetik a bolygókutatásoknál is, egyebek között egy 2020-ban útnak indítandó Mars-járó esetében.

A múlt héten a NASA visszahívta néhány alkalmazottját egy új, Mars körüli pályára szánt űrszonda előkészítése érdekében, amelyet november 18-án terveznek felbocsátani. A hivatal csökkentett létszámú legénysége eközben a NASA kommunikációs műholdjait és tudományos űrszondáit felügyeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik