Tudomány

Állati spermabankot nyitottak

koala (koala)
koala (koala)

Akár az űrbe is elküldhetik így egyes fajok genetikai információit.

A kipusztulással fenyegetett állatfajok spermabankját nyitották meg Tokióban – jelentették be szerdán japán tudósok.

Az értékes anyagot a liofilezés, azaz a fagyasztva szárítás és víztelenítés technológiájával konzerválják, mely lehetővé teszi, hogy az állatok más bolygón is megszülethessenek. Az intézet kutatócsoportjának sikerült két veszélyeztetett főemlős és és egy zsiráffaj spermáját tárolni az új módszerrel – közölte Kaneko Takehito biológus, a kutatás vezetője.

A tudósok a spermát vegyítették a konzerváláshoz szükséges folyadékkal, majd az oldatot liofilezték, vagyis fagyasztva kiszárították és víztelenítették. Ez az eljárás lehetővé teszi, hogy négy Celsius-fokon tárolják az anyagot. Kaneko kutatócsoportjának már sikerült ezzel a módszerrel patkány- és egérspermiumot konzerválnia, a spermiumok így öt évig kelthetők életre. Nem volt szükségük a hagyományos, nagyobb felszerelést igénylő folyékony nitrogénes módszerre.

“Genetikai információhoz is könnyebben jutunk így, és segíthetünk megmenteni a veszélyeztetett fajokat. Emberi spermát még nem konzerváltunk ezzel az eljárással, de ezt a lehetőséget is fel lehet tárni a jövőben” – mondta Kaneko.

Hozzátette, talán ma álomnak tűnik, de ezzel a módszerrel az űrbe is elküldhető a genetikai információ. Ha úgy esne, hogy a földieknek sikerülne más bolygókat meghódítani, ezzel az eljárással állatok is benépesíthetnék az új élőhelyet.
Az új módszerrel korlátozott ideig szobahőmérsékleten is tárolható a spermium, azaz például természeti csapás okozta áramszünetet is túl tud élni. Kaneko azt tervezi, kutatócsoportja a jövőben a petesejtek konzerválásához is alkalmazza a liofilezést (más néven: liofilizálás).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik