Az ember ősi beidegződése, ha valami egyelőre megmagyarázhatatlan dologgal kerül szembe, azt jó eséllyel földönkívüli, túlvilági erők munkájának tudja be. Így voltak ezzel japán búvárok is, amikor a tenger fenekén a homokba rajzolt “gabonakörökre” bukkantak. Pontosabban inkább úgy írhatnánk le a különleges mintákat, mintha valaki a román és gótikus korban kedvelt díszítőelemet, a rózsaablakot formázta volna meg a tengerfenéken.
Amami egy Japán déli szigetei közül. Az itteni búvárok és turisták évek óta felfigyeltek már a furcsa, geometriai formákra, eredetüket azonban nem is sejtették. MInt az ilyenkor lenni szokott, egyesek paranormális jelenséget láttak a háttérben, mások szerint pedig a helyieknek túl sok idejük volt a tréfálkozásra. Ám mint kiderült, egyik tábornak sem volt igaza, a tettes ugyanis egy meglehetősen jó művészi érzékkel megáldott gömbhal.
Sőt, mint kiderült a gömbhalfélék egy új faja. Nevüket onnan kapták, hogy veszély esetén testüket vízzel pumpálják fel, hogy úgy nézzenek ki, mint egy labda. Így próbálnak nagyobbnak látszani, hátha elijesztik a ragadozót. Egyes fajaik a japán konyha életveszélyes, ám népszerű alapanyagát adják, a fugut.
A kutatók megállapították, hogy a szépen kialakított, kétméteres körök valójában a hím gömbhal munkáját dicsérik. Az alig 10 centiméteres halnak kilenc napig tart az uszonyaival és a farkával megalkotni a remekművet. Ezután már csak várnia kell, hogy egy nőstény értékelje a “bölcső” mesteri kialakítását, és a kör közepére lerakja ikráit.
A művészt igazán nem lehet bohém életvitellel vádolni, a hím mindaddig éberen őrködik kicsinyei felett, míg azok ki nem kelnek és meg nem kezdik önálló életüket.
