Tudomány

UFO-k jártak Somogyban?

Belicza Bea
Belicza Bea

szocioriporter. 2013. 05. 21. 08:18

Más országokból is jeleztek a magyar gabonatáblában látott jelenséghez hasonlókat.

Korábban a témában:

A Somogy megyei Bonnya község árpamezőjében Siki András fedezte fel a furcsa lenyomatokat körülbelül 150 méter széles és egy kilométer hosszú szakaszon. Az Indexnek küldött fotóin nem szabályos körök, hanem nonfiguratív motívumok láthatók.  a vetésben.

Azt mesélte: “Szisztematikusan meg vannak hajlítva és törve az árpaszálak, de egyik szár sem halott. Mindegyik árpaszálon három törés, és a töréseknél gumó van. Ez egészen biztos, hogy mesterséges” – mondta. Hozzátette: tudja, hogy a sérült árpaszálak ilyen gumókkal regenerálódhatnak, de szerinte furcsa, hogy több százezer szál regenerálódott így.

index (index)
Forrás: Index.hu

Az árpaföld tulajdonosa szerint egyszerű szélkárról van szó.

Siki András azonban úgy gondolja: Somogyban is annak a jelenségnek lehetünk szemtanúi, amelyekről nemrég látott videókat több más országból. A Múlt-kor történelmi portál cikke alapján az Index is azt gyanítja, arról van szó, hogy “ha egykori épületek alapfalai, falmaradványai rejtőznek a talajban, a tápanyagháztartás különbségének köszönhetően a fölöttük növő, belőlük táplálkozó növényzet eltérést mutat. Fejletlenebb lesz, alacsonyabbra nő, előbb érik be, illetve kevesebb vizet képes felvenni és ellenállóbbá válik a viharokkal, viharos széllel szemben”. Vagyis feltehetően nem jöttek földönkívüliek, de izgalmas leletek lehetnek a földben arrafelé.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.