Az első világháborús vereséget követően a francia antant csapatok által támogatott szerb erők északi irányban nyomultak előre, hogy érvényesítsék Magyarországgal szemben fennálló területi követeléseiket. A Trianonban később elcsatolt országrészeken túl Baranyát is elfoglalták, a Duna-Tisza-közén pedig egész Bajáig nyomultak előre. Ezeket a területeket a délszláv állam egészen 1921 augusztusáig ellenőrzés alatt tartotta.
Meg akarták akadályozni a magyar bevonulást
Az ugyanakkor már 1919-ben világossá vált, hogy a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság – 1929-től Jugoszlávia – sikertelenül lobbizott a megszállt vármegyékért. I. Péter király és kormánya mégis abban reménykedett, hogy azok mégis náluk „felejtődnek” majd. Erre a magyar tanácsköztársaság bukása, 1919. augusztus 1-je után reális esély is nyílt, miután a Károlyi-éra és a kommunista korszak számos prominens alakja – például Linder Béla, Doktor Sándor – Pécsen találtak menedéket – írja a Rubicon.hu.
A megszállási övezet súlypontja, Pécs fontos bányászcentrum és iparvidék volt jelentős munkásréteggel, így a menekülő politikusok számára reális esély nyílt arra, hogy a területet szembefordítsák az ellenforradalmi Magyarországgal. Miután 1919. augusztus 25-én kiderült, hogy Pécs és környéke visszatérhet Magyarországhoz, a szerb származású pécsi Dobrovits Péter vezetésével a szocialisták számos szerbpárti megmozdulást szerveztek, de ezzel a munkásság túlnyomó része nem szimpatizált.
Bár a trianoni szerződés a határokat a Drávánál és a Baranyai-háromszögtől északra húzta meg, az átadás technikai végrehajtása még váratott magára, ezért a megszállási övezetben tartózkodó, Horthy-rendszerrel szemben álló politikusok kísérletet tettek a magyar bevonulás megakadályozására. 1920 augusztusában törvényhatósági választásokat tartottak, ahol Linder Béla – a Károlyi-kormány egykori hadügyminisztere – szerezte meg a polgármesteri széket, Doktor Sándor pedig a városi bizottság elnöke lett.
Forrás: Wikipédia/ArnoldPlaton
Egyedül nem ment
Az új közigazgatás elsősorban a fehérterrorról érkezett – valós és torzított – hírekből kovácsolt magának politikai tőkét, de azt a közhiedelemmel ellentétben nem egy kommunista rezsim kiépítésére akarta felhasználni. Dobrovitsék nyilatkozatai alapján, a még megszállt területeken – elsősorban Károlyi Mihály és Jászi Oszkár gondolatai nyomán – egy közös szerb–magyar–sváb köztársaságot akartak megszervezni, mely formálisan jugoszláv fennhatóság alatt állt volna. A trianoni békeszerződés ratifikálását követően, 1921 júliusában a délszláv megszállás végleg okafogyottá vált, és ekkor már az antant is sürgette a kivonulást.
A délszláv állam hangulata fokozatosan kommunistaellenes irányban tolódott el, ami a szerb részről ugyancsak megnehezítette a baranyai akció sorsát. 1921 júliusában a szerb miniszterelnök közölte tehát Linderrel, hogy nem támogathatja tovább a pécsi szocialistákat, a délszláv állam hadserege pedig felkészült a kivonulásra. A támasz nélkül maradt Dobrovits és társai a Horthy-ellenes propaganda által feltüzelt lakosság támogatásával 1921. augusztus 14-én, a pécsi Széchenyi téren kikiáltották a Baranya-bajai Szerb–Magyar Köztársaságot.
Ebben a helyzetben a születő új államnak gyakorlatilag már nem volt támogatottsága, és igazából létalapja sem, így aztán nyolc nap után beszüntette működését. Időközben a magyar hadsereg Kaposvár környékén felkészült Baranya visszafoglalására. Bár augusztus 15-én Pécs példája nyomán a köztársaság többi jelentős városában – például Baján, Mohácson, Siklóson – is kikiáltották a függetlenséget, az államocska egyetlen feladata már csak az emigránsok útbaigazítása volt.
Pontos adatok nincsenek, Dobrovitsék becslése szerint viszont augusztus 22-éig mintegy 15-20 000 ember hagyta el az országrészt, nagyrészt szerbek – nekik a Pasics-kormány földet ígért a királyságban –, munkások és olyan aktivisták, akiknek félnivalójuk volt az új hatalomtól. Augusztus 22-én a magyar erők bevonultak Pécsre, majd hamarosan a környező területeket is elfoglalták – érkezésüket a lakosság kitörő örömmel fogadta. Lindern és társai a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba menekültek. Horthy és Bethelen nem bánt szigorúan a visszatérő területek lakosságával; a kormányzó hamarosan amnesztiát hirdetett, és még az év során látogatást tett a nyolcnapos köztársaság fővárosában, Pécsett.
A baranyai köztársaságról többet olvashat a Rubicon.hu-n.
