Tudomány

Új fogat vizeletből – nem lehetetlen

fogorvos (fogorvos, )
fogorvos (fogorvos, )

Vizeletből nyert őssejtekből állítottak elő az emberi foghoz hasonló szöveteket. A kínai kutatócsoport reméli, a módszer továbbfejlesztésével fogpótlásra is alkalmassá válhat az eljárás.

Emberi vizeletből nyert ki őssejteket a Kínai Tudományos Akadémia egy kutatócsoportja – írja a BBC. Mivel a kiválasztott víz útja során magával sodor testi sejteket, laboratóriumi eljárással el lehetett különíteni olyanokat, amelyeket őssejtté tudtak alakítani. Ezeket egérembrióból vett fogőssejtekkel vegyítették, majd egértestbe ültették a keveréket, amelyből három hét elteltével fogszerű szövet alakult ki – áll a tanulmányban.

A szövet tulajdonságai az emberi fogéhoz hasonlóak, zománccal, dentinnel, fogbéllel és fogcementtel rendelkeznek. „Akadnak problémák a kutatással, például, hogy állati sejteket alkalmaztunk, és a fogzománc sem elég kemény, ám a további tökéletesítés meg fogja ezeket oldani” – mondta a kutatócsoport egyik tagja, megjegyezve, hogy a vizeletből nyert őssejtek alkalmasak a páciensre szabott fogszövet, sőt teljes fog kifejlesztésére. A jövőben pedig gyógyszertesztelésre vagy a kutatók álmának valóra váltására, a tökéletes fogregeneráló kezelésekre is megfelelő lehet.

A Londoni Egyetem őssejtkutatója szerint viszont a vizelet igen szerencsétlen kiindulási pont. „Az egyik legrosszabb forrás, hiszen először is kevés benne a sejt, ezek őssejtté alakítása pedig ritkán jár sikerrel. A szennyeződés veszélyével is számolni kell, hiszen a vizeletben nagyobb arányban találhatók baktériumok, mint a test más őssejtforrásaiban” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik