Tudomány

Vizelettel is feltölthető a mobiltelefon

sms-mobiltelefon(2)(960x640).jpg (mobiltelefon, )
sms-mobiltelefon(2)(960x640).jpg (mobiltelefon, )

Szokatlan új eljárással kísérletezett egy brit kutatócsoport.

A tudósoknak sikerült elengedő áramot előállítaniuk, hogy SMS-eket küldhessenek, az interneten szörföljenek, és rövid telefonbeszélgetéseket bonyolítsanak le – áll a Physical Chemistry Chemical Physics című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban.

A szakemberek abban bíznak, hogy sikerül a bakteriális üzemanyaggal működő akkumulátoros technológiát annyira fejleszteni, hogy teljesen feltölthető legyen vele a mobiltelefon.

“Nem lehet környezetvédőbb dolog, mint áramforrásként újrahasznosítani egy végterméket. Lelkesek vagyunk, mert ez nekünk sikerült először” – örvendezett Ioannis Ieropoulous, a Nyugat-angliai Egyetem munkatársa. Az egyetem a bristoli egyetemmel és a bristoli robottechnikai laboratóriummal (BRL) közösen vett részt a programban.

“A vizeletünk végtelen erőforrás. Fantasztikus tulajdonsága, hogy nem függ a szél vagy a nap szeszélyeitől” – tette hozzá a bakteriális villamosság szakértője.

Akár egy egész fürdőszobát is elláthatna árammal

A bakteriális üzemanyagú akkumulátoros technológiával közvetlenül a szerves anyagok bomlása révén lehet energiát előállítani igen alacsony költséggel, szinte ingyen.

“A telefonálás igényli a legtöbb energiát a mobilhasználatban, de rövidesen megtaláljuk az akkumulátor hosszú idejű feltöltésének titkát is” – mondta Ioannis Ieropoulos.

A kutató szerint elképzelhető, hogy a jövőben egész fürdőszobákat lehet vizelettel működtetni, a zuhanytól a világításon át a borotválkozáshoz használt konnektorokig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik