Könnyű öt olyan tanulmányt találni, amely szerint jót tesz a gyereknek a tévézés, további öt tanulmány viszont azt fogja bizonyítani, hogy a televízió rossz. Ez a vita teljesen haszontalan a szülők számára – idézi az Útajövőbe.eu Gerald Hüther, az egyik legismertebb német agykutató és neuropszichológus egy korábbi interjúját. A professzor messzebbről közelíti meg a kérdést.
Meg kell tanulni a testet
Korábban úgy gondolták, hogy az agy komplex neuronális hálózatai, amelyek a gondolkodásunkat, az érzelmeinket, a cselekvéseinket irányítják, genetikailag programozottak. Mára kiderült, hogy hosszú távon csak olyan kapcsolatok jönnek létre a gyermek agyában, amelyek a konkrét életvilágban is rendszeresen aktiválódnak. Amit nem használunk, az elsorvad. Az agyunkban lévő legfontosabb neuronális áramkörök kialakításához elsősorban arra van szükségük a gyerekeknek, hogy megtapasztalják saját testüket. És ezt a képernyő előtt ülve nem tehetik meg, függetlenül attól, hogy mi megy a tévében.
Bizonyítható, hogy azok az alsó tagozatos gyerekek, akik jók matekból, különösen jól tudnak egyensúlyozni is. Az ember úgy szerzi meg a háromdimenziós és absztrakt gondolkodáshoz, illetve a matematikához szükséges feltételeket, hogy megtanulja egyensúlyban tartani a testét. Amint egy gyerek a tévé előtt ül, nem érzi többé a testét. Nem mászik, nem ugrál, nem egyensúlyoz, nem mászik fára sem – azaz nem a testének tanulásával tölti az időt.
Fotó: Neményi Márton
De nem feltétlenül kell hegyet mászni. Az egyik legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés. Eközben ugyanis a gyermek agyának olyan virtuóz módon kell a hangszalagokat modulálnia, hogy hajszálpontosan a megfelelő hang jöjjön ki. Ez a lehető legjobb finommotorikus gyakorlat, és ugyanakkor feltétele minden későbbi, nagyon differenciált gondolkodásmódnak is.
Érti és alakítja?
Ezek a tapasztalatok agyunk legbonyolultabb részén csapódnak le, a homlok mögött alakulnak ki neuronális áramkörök. Ott fejlődik ki az önmagunkról alkotott képünk és ezzel együtt az a késztetésünk is, hogy a világ felé forduljunk, hogy cselekvéseket tervezünk, impulzusokat kontrolláljunk és elviseljük a frusztrációkat.
Ennek a korai gyermekkorban, körülbelül 6 éves korunkig kell kialakulnia. A mindezért felelős hálózatok azonban csak akkor fejlődhetnek ki, ha a gyerek megszerzi a szükséges tapasztalatokat. Ilyen élmények pedig akkor érik elsősorban, ha olyan dolgokkal foglalkozik, melyeket képes megérteni és alakítani is tud rajtuk. Ez azonban ma egyre nehezebb.
Folytatjuk!
