Volt idő, amikor nemcsak a házasságon kívüli bujálkodást tiltották, hanem férj és feleség intim együttléteit is szigorú szabályokhoz kötötték. Még nyomós indokkal is átlag havi 2-4 nap volt az „ölelés ideje”.
Az előírásokat persze a hívek sokszor nem tartották be, ilyenkor a klérus bölcsen visszavonult. A 10. századra a pünkösdi negyvennapos megtartóztatási időszak, valamint a szerdai, pénteki és szombati tilalom eltűnt. A terhesség teljes időszakára kiterjedő tiltás sem bizonyult tarthatónak, ez is 3 hónapra, illetve 40 napra csökkent – írja a rubicon.hu.
Ezerből 999 házaspár az ördögé
A hívek magatartására utal a 6. században élt Caesarius arlesi püspök, aki arra figyelmeztetett, hogy a tilalmi időszakok megszegése esetén azt kockáztatják, hogy leprás és epilepsziás gyermekeket hoznak a világra. Majd kijelentette: „A leprások rendszerint nem a tanult emberektől születnek, akik a tiltott napokon megőrzik tisztaságukat, hanem főleg a falusiak között, akik nem tudják magukat megtartóztatni”.
A házaspároknak komoly nehézségeket okozott a házasélettel kapcsolatos egyházi előírások betartása még akkor is, ha azok a korai középkort követő évszázadokban egyre enyhültek. Sienai Szent Bernardin, a 15. századi ferences hitszónok például erős szónoki túlzással így nyilatkozott: „ezer házaspár közül – úgy vélem – 999 az ördögé”.
Az 5. századra kialakult a keresztény egyház bűnbánati fegyelme, elterjedt a titkos és egyéni gyónás, valamint a vezeklés gyakorlata, amelyet a hívek minden bűn elkövetése után megismételhettek. Nemcsak az igen súlyos, „főbenjáró” bűnöket kellett megvallaniuk, hanem a kisebb, „mindennapi” bűnöket is. Minden bűnnek megvolt a maga tarifája: a szexuális vétségek esetében rendszerint böjtölés és a házasélettől való tartózkodás, a paráznaság különböző fajtái esetében egy évtől 15 évig terjedően.
Bűn és bűnhődés
A vezeklés mértéke vidékenként és koronként változott, de a házas hívekkel szembeni elvárások, előírások lényegében azonosak voltak a nyugati keresztény világban. Burchard wormsi püspök 11. századi dekrétuma a következőképp rendelkezett a házasságban elkövetett bűnökről:
“Feleségeddel vagy valaki mással hátulról közösültél, kutyák módjára? Ha ezt tetted, vezekelj 10 napig kenyéren és vízen. Feleségeddel menstruáció idején egyesültél? Ha ezt tetted, vezekelj 10 napig kenyéren és vízen. Ha szülés után, a tisztulás előtt feküdtél le vele, akkor 20 napig vezekelj kenyéren és vízen. Lefeküdtél feleségeddel, miután a magzat megmozdult méhében vagy negyven napon belül a szülés előtt? Ha ezt tetted, vezekelj 20 napig kenyéren és vízen. Lefeküdtél a feleségeddel vasárnap? 4 napig kell vezekelned kenyéren és vízen. Nagyböjt idején közösültél a feleségeddel? 40 napig kell vezekelned kenyéren és vízen, vagy 26 solidust kell alamizsnaként adnod. Ha ezt részegség miatt tetted, akkor 20 napig vezekelj kenyéren és vízen [a részegség tehát enyhítő körülmény!]. Karácsony előtt 20 napon át és minden vasárnap, minden böjti napon, az apostolok ünnepein és minden fő ünnepen köteles vagy megőrizni a tisztaságot. Ha ezt nem teszed, 40 napon át vezekelj kenyéren és vízen” – idézi a rubicon .hu.
Nem szabad állatok módjára
Mivel a házasság fő célja gyermekek nemzése, minden olyasmi tilos volt, ami ezt akadályozta. Az abortuszért – amelyet már a legkorábbi keresztény szövegek határozottan elítéltek – igen súlyos penitenciát szabtak ki, lényegében azonosat a gyilkos nők vezeklésével. A magzat korától függően egytől tizennégy évig, bár egy 8. századi angol penitenciálé megjegyzi, hogy nagy különbség, ha ezt egy szegény asszony teszi a gyermek felnevelésének nehézségei miatt.
Az egyesülésre csak egyetlen pozíciót tartottak természetesnek, a többi „természet ellen való”, különösen ha „hátulról” történik, „kutyák, állatok módjára”. Nem illett a házastársaknak együtt fürdeni, egymást mezítelenül látni. Ezért a 11. században három napi böjtölés járt kenyéren és vízen.
