Tudomány

Fiúnak vagy lánynak szülessek?

teknős (teknős, )
teknős (teknős, )

A tojásban fejlődő kisteknősök maguk „döntik el”, hogy fiúként vagy lányként kívánnak majd élni születésük után.

Közismert tény, hogy a hüllők tojással szaporodnak, akárcsak a madarak. Ám szárnyas barátainktól eltérően ők a természetre bízzák a fiókák kikeltetését. A krokodil például egész kis halmot épít ágakból és levelekből, a többit a nap és a szerves anyag bomlása során keletkezű hő végzi el.

A teknősök még ennyire sem gondoskodók. A tojásokat egyszerűen elássák a part menti homokba, a keltetést pedig elvégzi a nap. Így a kicsik csak a szerencséjükben bízhatnak, hogy nem szagolja ki egy ragadozó a fészket, nem jön egy áradás, ami elmossa őket, illetve optimálisak maradnak a hőmérsékleti feltételek.

Ez utóbbi nemcsak fejlődésükhöz fontos, de a hőmérséklet szabja meg a nemüket is: alacsonyabb hőmérsékleten nőstények, melegebb környezetben hímek kelnek ki a tojásból.

A kínai háromélű mocsári teknőst tanulmányozva kínai kutatók most még messzebbre mentek. Bebizonyították, hogy az embrió képes mozogni a tojáson belül, sőt rendre a tojás számára optimálisabb hőmérsékletű végébe „költözik”. A szakemberek szerint ezzel igen hamar bizonyságot tesz önállóságáról: maga dönti el, milyen nemű „akar lenni”.

Más tudósok nem ilyen lelkesek a kérdésben, nem tartják valószínűnek, hogy a „fiú vagy lány legyek?” kérdése mozgatja a teknősöket. A felfedezés mindenesetre örömteli. Azt jelenti ugyanis, hogy a környezeti feltételeknek ilyen nagy mértékben kitett hüllőporontyok nem teljesen védtelenek a globális felmelegedés hatásaival szemben.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik