Tudomány

Űrszondák csapódnak a Holdba

A Holdba csapódnak az amerikai űrkutatási hivatal ikerszondái hétfőn este, közép-európai idő szerint 21.28-kor.

A GRAIL-űrszondák a Hold gravitációs terét és belső szerkezetét kutatták. A kisebb mosógép méretű űreszközöket, amelyek a „keresztségben” az Ebb és a Flow nevet kapták, 2011. szeptember 10-én indították útnak a floridai Cape Canaveral légi bázisról, és csaknem négy hónap alatt érték el a Föld égi kísérőjét. A páros egyik tagja szilveszterkor, a másik újév napján állt a Hold körüli pályára.

Korábbi űrszondák már kutatták a Hold gravitációs „slampos” terét, a GRAIL-ikrek viszont az első kozmikus eszközök, amelyeket kizárólag erre a célra tervezték. A páros egymással „kergetőzve” kering. Az átlagos távolság 200 kilométer közöttük. Vizsgálataik több érdekességre is fényt derítettek. Kiderült például, hogy égi kísérőnk sokkal „megviseltebb”, mint eddig hitték a tudósok. A Hold kérge vékonyabb és széttöredezettebb a feltételezettnél, köszönhetően annak, hogy aszteroidák és meteorok már évmilliárddal ezelőtt tűz alá vették az égitestet.

A kutatók lávával telt, felszín alatti hasadékokat is felfedeztek, ami arra utal, hogy az égitest élete hajnalán kitágult. Nem igazolódott viszont az az elmélet, miszerint a Földnek egykoron két égi társa volt, amelyek ütközve egyesültek, létrehozva a Holdat.

Az ikerszondák jelenleg 11 kilométeres magasságban keringenek. Körülbelül egy órával a hétfőre tervezett becsapódás előtt a földi irányítók begyújtják a hajtóműveket, hogy elfogyjon az üzemanyag, majd az óránkénti 6115 kilométeres sebességgel haladó szondák 20 másodperces különbséggel az Északi-sark közelében lévő hegybe csapódnak. A tudósok számításai szerint a szondák szétrobbannak. A robbanás nem lesz látható a Földről, a becsapódás helyéről viszont felvételeket készít a NASA Hold-kutató űrszondája, az LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik