Tudomány

A NASA a világvégéről

apokalipszis (világvége, )
apokalipszis (világvége, )

Az amerikai űrkutatási hivatal öt tudóssal próbálta csillapítani az apokalipszistől félők kedélyeit.

Nemcsak a maják, hanem már a Facebook is beütemezte egy ideje már a világvégét – s bár a legtöbben megmosolyogjuk a dolgot, majdnem minden hatodik magyar fél a végzetes lehetőségtől.

Az esetlegesen rettegő lakosság megnyugtatása (és az érdeklődők okítása) végett a NASA öt tudósát küldte el egy, a Google+ közösségi oldalon szervezett videokonferenciára, hogy a tudomány segítségével vegyék fel a harcot a maják pánikkeltők próféciáival szemben.

Az online kerekasztal beszélgetés egyrészt zseniális PR-fogás az űrhivatal részéről. Másrészt viszont kiderült, hogy a tudomány jelen állása szerint továbbra sincs semmi olyan, ami december 21-én ki-, majd december 23-án ismét be tudná kapcsolni a napot; de a Nibiru fantázianevű, egyáltalán nem létező bolygó becsapódásától sem kell félnünk. Ez utóbbit – ha létezne – már vagy egy évtizede észrevettük volna.

És ha mindez nem lenne elég, azt sem szabad elfelejteni, hogy a maja naptár épp ugyanannyira ér véget december 21-én, mint amennyire a konyhai falinaptárunk december 31-én. Egyik sem a világvégét jelzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik