Tudomány

Visszafordítható a bénulás?

Roppant ígéretesnek bizonyultak az első olyan emberi kísérletek eredményei, mely során egyenesen a gerincbe fecskendeztek idegi őssejteket.

A New Scientist jelentése szerint a reményteli tesztben ugyan csak három, részlegesen megbénult páciens vett részt, azonban míg a kezelés előtt mellbimbóik alatt egyáltalán nem éreztek semmit, a 20 millió idegi őssejt befecskendezése után hat hónappal ketten arról számoltak be, hogy egészen a köldökükig érzékelik a tapintást és a hőt.

Bár ez első ránézésre nem tűnik nagy dolognak, valójában hatalmas áttörésről van szó a bénulás kezelése terén. Olyannyira, hogy még az orvosokat is meglepte az eredmény, ugyanis egyelőre nem tisztázott, hogy az idegi őssejtek miként voltak képesek majdnem a normális szintre visszaállítani a páciensek érzékenységét. A kutatók szerint az őssejtek vagy a sérült idegeket javították meg, vagy az egészségeseknek segítenek jobban „működni”.

S bár konkrét kezelésről még egyáltalán nem lehet szó, az orvosok jelen sikerei megalapozzák az azzal kapcsolatos reményt, hogy a paralízis a jövőben ideiglenes és nem végleges állapot lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik