Tudomány

Új dinoszauruszfajt fedeztek fel a Bakonyban

t-rex (t-rex)
t-rex (t-rex)

A bakonyi ásatáson talált csontok egy kis termetű, alig két méter hosszú növényevőé. Az új fajt még nem nevezték el, de olvasóink már sok ötlettel segítették a névadókat.

Új növényevő dinoszauruszfaj további csontjait sikerült azonosítania az MTA–ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoportnak a hagyományos nyári iharkúti ásatáson – közölte Ősi Attila paleontológus kedden az MTI-vel. Elmondta, hogy a dinoszaurusz a Rhabdodontid Ornithopodák családjához tartozik, abból is a primitívebb fajta, kis termetű növényevő. Az 1,8 méter hosszú állat a hátsó lábain járt. Leletei már korábban is előkerültek; a kutatási eredmények publikálása folyamatban van.

Az akadémiai Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport első éves részprojektjének egyik legfontosabb feladata, hogy mindent kiderítsen a kis termetű növényevőről, legfőképpen azt, hogy miért volt ilyen kicsi. A mostani kutatás során, hétfőn az ismeretlen növényevő teljes vállövcsontja került elő, ami a paleontológus szerint fontos adatokkal szolgálhat.

„Ennek az új növényevőnek már a legelső, 2000-es évi ásatáson is került elő csontja, s a későbbi években is, de mindig csak egy-egy. Hiába találtunk 12 év alatt legalább tízezer csontot, ettől a dinoszaurusztól csupán néhány tucat került elő. Nagyon jó megtartású leletek ezek: állkapcsok, fogak, koponyaelemek, végtagcsontok, csigolyák” – magyarázta a tudós.

A bakonyi ásatáson az elmúlt napokban több száz más csont-, illetve fogmaradványt is találtak, valamint további jelentősebb felfedezéseket is tettek, de az utóbbiakról csak későbbre ígért tájékoztatást az ásatásvezető.

Ősi Attila elmondta, hogy az új fajt még nem nevezték el. Olvasóink Facebook-oldalunkon már a névadók segítségére siettek, és több remek ötlettel segítették a munkájukat. Íme néhány közülük: Hungaricus vegetarianus; Hungarikusz levélzabálusz; Bakonyoszaurus; Bakonyikusz Vegaszaurusz; Bakonyi betyárusz növényevusz.

Tud jobbat? Itt megoszthatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik