Tudomány

Megvan a vakság ellenszere?

vak (vak, )
vak (vak, )

Amerikai kutatóknak sikerült genetikailag vak egereknek visszaadni a látását - a tudósok reményei szerint az új szer hamarosan az embereken is segíthet.

A vakság két leggyakoribb oka a genetikai jellegű retinopathia pigmentosa és az időskori makuladegeneráció – a két betegség annyiban hasonlít, hogy mindkét esetben a retinán található csapok és pálcikák haltak el.

A kaliforniai Berkely Egyetem kutatóinak kísérleteiben az egereket genetikailag úgy módosították, hogy ezek a fotoreceptorok már a születés után elhaljanak. A rágcsálók azonban visszanyerték látásukat, mikor az AAQ nevű anyaggal fecskendezték be őket. A kísérletek sikerét abból állapították meg, hogy a kezelt egerek visszariadtak, mikor hirtelen bekapcsolták a lámpákat.

A kutatók elmondása szerint az AAQ a retinához kötődve gyakorlatilag átveszi a fotoreceptorok szerepét. Az eljárás legígéretesebb része, hogy nincs szükség idegen génekre, mint például az őssejtes kezelésnél, így a retina nem változik meg véglegesen, vagyis kisebb a kockázat.

A kutatócsoport jelenleg a szer egy erősebb változatán dolgozik, amely már az embereken is segíthetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik