Tech

Vak vezeti a Google autóját

Az önműködő autók bevezetése a vakok és gyengénlátók életét is jelentősen megváltoztatná.

A Google egyik leghíresebb offline projektje egy hónapja már nemcsak a tesztpályán, hanem a forgalomban is bizonyíthat – ennek későbbi hatásairól egyszer már elmélkedtünk, mégsem jutott eszünkbe az egyik legkézenfekvőbb pozitívum. Ezt most pótoljuk.

Az alábbi felvételen egy Steve Mahan nevű úriemberrel ismerkedhetünk meg, aki elvesztette látásának 95 százalékát, mégis bátran beül a volán mögé.

A Google “robotpilótája” immáron 200 ezer kilométeren is túl van, a Google csapata pedig a próba kedvéért meghívta Steve-et, a kiruccanás láthatóan nagyon jól sikerült. A vállalat elmondása szerint Steve vezetése technikai kísérletnek indult, azonban egyúttal azt is bemutatta, hogy az autonóm technológia milyen ígéretes lehetőségeket rejt magában.

Persze a tömeges bevezetésig még valószínűleg évek, ha nem évtizedek fognak eltelni, hiszen a járművek roppant szigorú technológiai és biztonsági előírásoknak kell, hogy megfeleljenek. Emellett a jognak is alkalmazkodnia kell a technológiai fejlődéshez, mivel itthon például már a színvakság is akadálya a jogosítvány megszerzésének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik