Az általánosan elfogadott nézetek szerint az amerikai őslakosok között azért olyan magas a diabéteszesek száma, mert rendelkeznek a zsírraktározásért felelős úgynevezett “takarékos” génnel. Ez a gén egykor segített tartalékot képezni a bőség idején – napjainkban viszont hatásai elhízásban és diabéteszben mutatkoznak meg.
A Kaliforniai Állami Egyetem és a Nebraskai Egyetem kutatói megkövesedett ürüléket, úgynevezett koprolitokat gyűjtöttek Arizona északi részén, az Antilop-barlangban, amely több ezer éven át volt lakott – négyszázötven éven át a barlang az ősi puebló indiánoknak szolgált időszakosan otthonául.
Mint kiderült, az őslakosok esetében szó sem volt váltakozó bőséges és ínséges időszakokról, állandó jelleggel rostokban igen gazdag, zsírban pedig szegény táplálékon éltek. Az ételnek nagyon alacsony volt a glikémiás indexe, holott a kutatók a táplálék magas GI számlájára írják az elhízást és a cukorbajt. Az étrendben meghatározó volt a kukorica, napraforgómagok, füvek, libatop, taréjfű részesedése. Az elfogyasztott táplálék háromnegyedét az emészthetetlen rostok adták.
“Ez volt a táplálékuk nem csupán az éhezés időszakában, hanem napról napra, évről évre, s megőrizték még azután is, hogy kialakult a földművelés. Az Antilop-barlangban talált koprolitok arról tanúskodnak, hogy melegebb periódusokban, amikor bővében lehettek az élelemnek, semmit sem változtattak az étrendjükön” – írják tanulmányukban a szerzők.
Összegzésként a kutatók rámutatnak arra, hogy a “takarékos” gént az amerikai őslakosok nem annak köszönhetik, hogy milyen gyakran táplálkoztak, hanem annak, hogy mit fogyasztottak.
