Tudomány

Nikotinoltás segíthet a függőkön

Amerikai kutatóknak sikerült egy vakcinával egereknél megakadályozni, hogy agyukba eljusson a nikotin - a kutatók reményei szerint az eredmények embereknél is megismételhetőek.

Az alkalmazott vakcina egy gént juttatott be az állatok szervezetébe: az általa kódolt antitest akadályozta meg, hogy a nikotin eljusson agyukba, ahol függőséget okozó hatását kifejthette volna. A kutatók tanulmánya szerint 85 százalékkal csökkent a függőséget okozó vegyület szintje a vakcinált egerek agyában.

Ha nikotint adunk az egereknek, azok ugyanúgy lenyugodnak tőle, mint az ember. Kevesebbet szaladgálnak, vérnyomásuk csökken, szívritmusuk visszaesik” – idézte Ronald Crystal kutatót, a New York-i Weill Cornell orvosegyetem munkatársát a LiveScience.

A vakcina egy ártalmatlan vírust használ arra, hogy egy gént bejuttasson az egerek májsejtjeibe. A szóban forgó gén egy antitestet kódol, egy olyan fehérjét, amelyet egyébként az immunrendszer termel, hogy megjelölje a betolakodókat. Ebben az esetben a betolakodó, így az antitest célpontja a nikotin. Az így vakcinált egerek a későbbiekben nem reagáltak a nikotinra, nem tapasztalták náluk azokat az élettani és viselkedési tüneteket, amelyek korábban megfigyelhetők voltak a nikotin hatására.

A dohányos kezdeti pszichológiai függését, vágyódását nem enyhíti a vakcina, de a cigaretta elszívása után nem érezne semmiféle hatást, ezért vélhetően könnyebben mondana le róla. Az emberi kipróbálás előtt további állatkísérletekben tesztelik a módszer biztonságosságát és hatékonyságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik