Tudomány

Két kis teleszkóp talált két hatalmas bolygót

Az egyik éppen megfelelő arra, hogy részletes felszíni vizsgálatokat végezzenek rajta, a másik olyan óriási, hogy még a központi csillaga is hozzá igazodik.

A csillagászok az Ohiói Állami Egyetem KELT-North, és a szintén amerikai Vanderbilt Egyetem által fenntartott, de a Dél-Afrikai Köztársaságban, Fokváros mellett működő KELT-South teleszkóppal végezték kutatásaikat. A nevükben is méretüket jelző (Kilodegree Extremely Little Telescope) apró csillagvizsgálók egyike az északi, míg másika a déli égboltot pásztázza.

A két távcső úgynevezett tranzitmódszerrel keresi a Naprendszeren kívüli bolygókat: a csillagok fényének parányi elhalványulását lesi, amelyet a napok körül keringő égitestek okoznak. Teljesítményük szándékosan olyan alacsony, mint egy felső kategóriás fényképezőgépé, mivel a “jobb” teleszkópok annyira érzékenyek, hogy rá se tudnának nézni a KELT-ikrek által megfigyelt, fényes csillagokra.

Az egyik most felfedezett bolygó, a KELT-1b katalógusjelű planéta az Androméda-csillagképben található. Olyan masszív égitestről van szó, amelyet helyesebb lenne “félresikerült” csillagnak, mint bolygónak nevezni: valamivel nagyobb méretű, mint a Jupiter, ám tömegében 27-szer múlja felül.

Harminc földi óra alatt kerüli meg a szülőcsillagát, amelytől hatezerszer több sugárzást kap, mint a Föld a Naptól, a bolygó felszínén a hőmérséklet pedig a számítások szerint meghaladja a 2200 Celsius fokot. Összehasonlításként Naprendszerünk legbelső bolygója, a Merkúr 68 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat, a felszíni hőmérséklete pedig “alig” 425 Celsius fok.

Ez a közelség és sűrűség teszi lehetővé számára, hogy központi csillagának viselkedését is befolyásolja: a csillag forgása megegyezik a bolygó pályájával, vagyis a fényes égitest folyamatosan ugyanazzal az oldalával világítja be a méretes bolygót.

A másik, “hagyományosabb” bolygó (KELT-2Ab) a Szekeres (Auriga) csillagképben található és sokban emlékeztet a Jupiterre, amelynek méretét 30, tömegét pedig 50 százalékkal haladja meg. A HD 42176 jelű kettős csillagrendszerhez tartozik, amelynek egyik tagja kissé nagyobb, mint a Nap, a másik pedig valamivel kisebb. A KELT-2Ab a nagyobbik körül kering, amely oly fényes, hogy a kutatók reményei szerint megmérhetik a bolygó légkörén áthaladó csillagfényt, amikor a távoli nap ez év novemberében visszatér a KELT-North látókörébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik