A Német Rákkutatási Központ tudósai majdnem 24 ezer embert vontak be a tízéves követéses vizsgálatba, amelynek során összehasonlították a szívrohamok gyakoriságát a kalciumtablettákat szedő és nem szedő csoport tagja között.
A 15 959 személy közül, akiknél nem volt kiegészítő kalciumpótlás, mindössze 851-en estek át szívrohamon, míg a kalciumtartalmú étrend-kiegészítéses csoportban 86 százalékkal nagyobb volt a szívroham veszélye. A heidelbergi kutatók éppen ezért azt hangsúlyozzák, hogy célszerűbb kiegyensúlyozott étrendre törekedni a csontritkulás megelőzéseként – például már két pohár tej is segíthet, még ha fel is ismerjük a kalciumhiány jeleit.
A Brit Szívalapítvány viszont kiemeli, hogy azok a betegek, akiknek kalciumpótlást írtak elő, továbbra is szedjék a javallott készítményeket, esetleges aggályaikat beszéljék meg kezelőorvosukkal.