Jégkorszak nem lesz. Van (Fotó: Shutterstock)
Még a Jégkorszak című film sem kell hozzá, hogy a szó hallatán szőrmébe burkolózó kőkori emberekre, mamutokra, kardfogú tigrisekre gondoljunk és elégedettség töltsön el, hogy mai, igencsak kellemes klímánkon élhetjük kényelmes életünket. De kezdjük az elején. Cikkünk onnan indult, hogy a távirati iroda beszámolt brit, amerikai és norvég kutatók tanulmányáról, miszerint az emberi szén-dioxid-kibocsátás miatt később köszönt be a következő jégkorszak.
Az előző eljegesedés körülbelül 11,5 ezer évvel ezelőtt ért véget, azt azonban nem tudni pontosan, hogy mikor számíthat az emberiség a következőre. A nemzetközi kutatócsoport becslése szerint 1500 éven belül kezdődne meg az új jégkorszak, hacsak ki nem tolódik a globális felmelegedés következtében. Ha azonnal megszűnne minden üvegházgáz-kibocsátás, a szén-dioxid szintje akkor is emelkedett maradna legalább 1000 évig. Ez azt jelenti, hogy a jégkorszakba való átmenet később kezdődhet el a számítottnál – idézi az MTI.
A jég nem „alapállapot”
Mindez teljesen logikusnak tűnik, ámde az igazság az, hogy jégkorszak nem lesz, hanem van. Immár mintegy 32 millió éve, és még sokáig nem is lesz vége. Definíció szerint ugyanis akkor beszélünk jégkorszakról, ha a Föld legalább egy pólusa tartósan eljegesedik. Manapság pedig ugye mindkét sarkot tartós jég borítja – mondta el az FN24 megkeresésére Török Kálmán geológus, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) tudományos főmunkatársa. Ettől függetlenül a légkörbe jutó úgynevezett üvegházgázok valóban az eljegesedés ellen hatnak.
A jégkorszakok periodikusan követik egymást, a legutóbbi négy átlag 200 millió évente köszöntött be. Az eljegesedés mértéke és ideje nagyon változó volt, sőt még egy-egy perióduson belül is vannak hidegebb és melegebb időszakok, ez utóbbit interglaciálisnak nevezzük. Manapság, és az elmúlt néhány ezer évben épp ilyen, jégkorszakon „belüli” interglaciálist élünk – magyarázza a geológus. Érthető emberi tulajdonság, hogy mindig jelen korunk viszonyaihoz mérten szemléljük a világot, ezért nem is meglepő, hogy a legtöbbünk szemében a „mamutok kora” jelenti a jégkorszakot, a jelen pedig az átlagos, „normál” állapotot. Ez azonban nem több, mint rossz szóhasználat. Földünk történetében ugyanis az az idő dominál, amikor még a sarkokon sem volt eljegesedés.
Az Egyenlítőig „befagyott”…
A jégkorszakok beköszöntét főként csillagászati periodikák, ezek „összejátszása” okozza. A teljesség igénye nélkül ilyen galaxisunk forgása, a Föld forgástengelyének dőlésszöge, vagy éves Nap körüli pályájának módosulásai. Témánk szempontjából fontosabb, hogy a légkör vízgőz-, metán- és szén-dioxid tartalma is nagyban befolyásolja az átlaghőmérsékletet. A tudósok ma már számos nagy léptékű, tömeges kihalási eseményt kötnek az üvegházhatást okozó gázok légköri koncentrációjának változásához.
Akár csillagászati okok, akár a gázkoncentráció, vagy ezek összeadódása okozza a lehűlést, a folyamat egy idő után önmagát gerjeszti. A fehéren csillogó jég ugyanis visszaveri a napsugarak túlnyomó többségét, így minél nagyobb területet borít hó és jég, csillagunk annál kevésbé képes felmelegíteni a bolygó felszínét – magyarázza Török Kálmán. Ez egész extrém helyzetet is okozhat: 750-580 millió évvel ezelőtt a Föld szinte teljes területét jég borította, a sarkoktól kiindulva egyes helyeken egészen az Egyenlítőig. A világ több tízmillió évig fagyos álomba merült.
Szerencsénkre azonban az időszak vége felé kezdődött erős vulkáni tevékenység annyi üvegházhatású gázt juttatott a légkörbe, ami megfordította a folyamatot és megkezdődött a felmelegedés. A jégtől való szabadulás pedig valóságos robbanást indított el az élővilágban mind a fajok, mind az egyedszám tekintetében. A nyomás megszűnése mondhatni felpörgette az evolúciót.
Délen könnyebben fagy
A jegesedést elősegítő harmadik fontos tényező a lemeztektonika. A jég értelemszerűen a sarkokon alakul ki először, és ha a sarkvidéken éppen szárazföld fekszik, a hó formájában lehullott csapadék összeáll, jéggé préselődik, majd a lehűlés arányában halad az Egyenlítő felé. Ha a viszont a pólus környezetét tenger borítja, és történetesen meleg tengeráramlatok tartják „ostrom alatt”, a jég csak jóval nehezebben, sokkal kisebb területen tud kialakulni és terjeszkedni.
Gondoljunk a Föld mai képére. A Golf-áramlat az egyenlítőn felmelegedett víztömeget észak felé hajtja, hatására például a sarkkörön túl fekvő Murmanszk kikötője egész évben jégmentes, míg a többszáz kilométerre délre elhelyezkedő Arhangelszk évről-évre befagy. Ez a jelenség ellenben az Antarktisz környékén teljesen ismeretlen.
Jelen jégkorszakunk is a déli féltekén, a Déli-sark környékén kezdődött, amikor az oligocénben, ezelőtt 30-32 millió évvel a Föld déli pólusán lassan kialakult az állandó jégtakaró. Az Északi-sarkot ekkor még nyaranta nyílt tenger borította. Az eljegesedés annyira lassan vált világszintűvé, hogy például a Kárpát-medence éghajlata 10 millió éve még szubtrópusi volt. Erre következtethetünk az alacsonyabb tájakat borító tenger mészkövekben fennmaradt élővilágából. Az Északi sarkon pedig „mindössze” 4-5 millió éve alakult ki az egész évben kitartó jégtakaró.
Török Kálmán szerint a klímaváltozás nagyon összetett jelenség. amelyet több tényező együttesen határoz meg. És hogy a mostani jégkorszaknak mikor lesz vége? Ezt ma még senki nem tudja megmondani. Annyi biztos, hogy a légkör üvegházgáz mennyiségének növekedése a jegesedés ellen hat, származzanak ezek a gázok természetes forrásból, vagy emberi tevékenységből.