Tudomány

Holdat találtak Ausztráliában

Holdkőzetnek bizonyuló ritka ásványt találtak kutatók egy, a kontinens nyugati részén lévő sziklasírban.

Az utóbbi bő negyven évben az emberiség nem kevés holdkőzetet hozott le az égből – szó szerint.

Kísérőnkből immáron négy mázsányi a Föld felszínén tartózkodik, igaz ennek egy részéről nem tudjuk, hogy pontosan hol van.

Meglepő módon a földönkívüli anyagdaraboknak se a nyilvántartása, se az ellenőrzése nem túl pontos.

A most felfedezett kőzet minősége és összetétele a Curtin Egyetem kutatói szerint megegyezik a holdkőzetével. A csapat megállapította, hogy kora több mint egymillió évre tehető.

Az első ismert tranquillityite kőzetet az Apollo-11 űrrepülő legénysége hozta a Holdról a Mare Tranquillitatis, azaz a Nyugalom Tengere területéről. Az 1969-es kőzetdarabokban a vizsgálatok során három új anyagot is felfedeztek, azonban mindeddig csak a tranquillityite-ról gondolták, hogy a Földön egyáltalán nem található meg.

A felfedezés jelentőségét épp az adja, hogy Ausztrália nyugati részén egyből hat helyszínen találtak a “Hold ásványából” – a kérdés tehát ismét eldöntetlen: a Hold saját vagy a Földön nagyon ritka anyagról van szó?

TRANQUILLITYITE – kimondani is nehéz

Az 1970-ben azonosított ásvány vasat, szilíciumot, cirkóniumot, titánt, ittriumot valamint kis mennyiségben magnéziumot, alumíniumot, kalciumot, nióbiumot és hafniumot tartalmaz.


Forrás: Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik