Bár a cirkusz szó eredetét a latin circusra vezetjük vissza, az ókori rómaiak (mint oly sok mindent) a görögöktől vették át – a κρίκος (krikosz) jelentése nem lesz meglepő: kör, gyűrű. A szó latinosítására a történészek szerint azért került sor, mert a szekerek versenyére és egzotikus állatok mutogatására elsőként a görögök gondoltak.
A rómaiak ezt egészítették ki lovasbemutatókkal, zsonglőrökkel, akrobatákkal és természetesen gladiátorokkal. A műsoroknak otthont adó épületek közül a leghíresebb a Circus Maximus, amely végleges formájában 621 méter hosszú és 118 méter széles volt – éppen elegendő ahhoz, hogy 150 ezer fő elférjen a lelátókon. A római cirkusz jelentőségét húzza alá, hogy az egyetlen olyan nyilvános látványosság volt, melyen a nőket nem különítették el a férfiaktól.
Arról, hogy a Római Birodalom bukása után, a sötét középkorban a cirkuszi hagyományok miként maradtak fenn, megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint állatidomárok és akrobaták a római cirkusz nosztalgiáját kiaknázva utaztak településről településre, míg mások az Európában a 14. században megjelenő vándorcigányoknak tulajdonítják a római hagyományok felelevenítését.
Ezzel a hagyománnyal egyébként az a Philip Astley sem akart szakítani, akinek nevéhez az újkori cirkusz kapcsolódik. Az 1742. január 8-án született fiatalember csak azt vette észre, hogy a közönség a leginkább a lovas mutatványok iránt lelkesedik, és mivel zseniális lovas volt, tehetségét megélhetéssé szerette volna alakítani. Az eredeti ötlete egy olyan iskola volt, amely a szórakoztató műsorokkal is szolgált volna az oktatáson kívül.
Riválisaival szemben – és a mi szerencsénkre – nem egyenes galoppban mutatta be tudását, hanem körkörösen, így közönsége folyamatosan közelről szemlélhette a mutatványokat. Ezzel az apró módosítással akkora sikert ért el, hogy két bemutató közti szünet kitöltésére felvett egy bohócot és ehhez a koncepcióhoz csatlakoztak később zsonglőrök, betanított kutyák és más artisták.
Cirkuszának első bemutatójára 1768. január 9-én került sor, igaz, Astley eredetileg (hagyva a latint) Circle-nek, vagyis Körnek hívta – a kör pedig 13 méteres átmérővel rendelkezett, mivel ennél kisebb íven egy ló nem tud kényelmesen galoppozni.
A cirkuszt, mint nevet (pontosabban annak visszatérését) egyébként Charles Dibdinnek köszönhetjük, aki társával 1782. november 4-én Royal Circus (vagyis Királyi Cirkusz) néven nyitotta meg saját helyét – pofátlan módon nem messze az Amphiteatre of Equestrian Arts, vagyis Astley Lovas Művészetek Amfiteátrumától.
Astley londoni Amfiteátruma 1808-ban
Thomas Rowlandson és Augustus Pugin rajza
Forrás: Wikipédia
Az ilyen formában működő, „letelepedett” cirkuszok akkora sikert arattak, hogy Astley 1782-ben Párizsban, majd a következő időszakban további 18 európai városban nyitotta meg amfiteátrumait.
A cirkuszi hagyományok majdnem két évszázadon keresztül szinte érintetlenek maradtak, majd az 1970-es években Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban kezdték el keverni színházi elemekkel, hogy a látványos mutatványokat történetté fonják össze. Ennek a műfajnak talán leghíresebb képviselője az 1984-ben alapított, kanadai Cirque du Soleil.
