Giotto di Bondone a Firenze melletti Colle di Vespignanóban született 1266-ban vagy 67-ben. Fiatalságáról nem tudunk sokat: valószínűleg egy kovács fia volt, ifjúságát pásztorként töltötte.
A legenda szerint rajztehetségét a híres festő, Cimabue fedezte fel, amikor megtalálta az akkor 12 éves fiú rendkívül élethű, bárányokról készített rajzait egy sziklakövön. Egyes források szerint tanítványává is fogadta, sőt Vasari szerint a tréfás kedvű Giotto olyan élethű legyet festett mestere egy készülő képére, hogy az többször is el akarta hessegetni. A szakemberek többsége szerint azonban valószínűbb, hogy Giotto Rómában tanult, mert művészete a tizenharmadik századi római festészet nyomait viseli.
Giotto az Uffizi Képtár homlokzatán
Forrás: Wikipédia
Rómából Assisibe utazott, ahol Cimabue az újonnan épült Assisi Szent Ferenc bazilika freskóinak elkészítésére kapott megbízást. A Szent Ferenc életét bemutató freskósorozat szerzősége a művészettörténet egyik leghevesebben vitatott kérdése: az alkotó személyét bizonyító iratok nem maradtak fenn, így azokat a freskókat, amelyek nem Cimabue jellegzetességeit viselik, Giottónak tulajdonítják. Vélhetőleg az ő műve az 1296 körül készült Krisztus siratása és a Feltámadás a San Francesco templomban láthatók.
Giotto legjelentősebb, érett alkotása az 1305 körül, a padovai Arena kápolnában alkotott freskósorozat, az Utolsó Ítélet, a Joákim és Anna (Mária szülei), a Mária életének jelenetei, az Angyali Üdvözlet, Krisztus szenvedéstörténete és a Pünkösd, valamint az erények és bűnök allegóriái. 1314 és 1327 között Firenzében megfestette a Trónoló Madonnát, ez Giotto legnagyobb táblaképe és egyben az egyetlen alkotás, amelyet minden szakember kétséget kizáróan Giotto művének ismer el. Ezen kívül megfestette a firenzei Santa Croce templom Peruzzi- és Bardi-kápolnáinak freskóit Szent Ferencről, Keresztelő Szent Jánosról és Szent János evangélistáról.
Trónoló Madonna
Forrás: Wikipédia
Dolgozott hercegek és egyházi méltóságok megrendelésére Rómában és Nápolyban, itt Róbert király az udvar tagjává, familiárissá tette. Rövid ideig Bolognában élt, majd 1334-ben a firenzei dóm mérnöke és a város építésze lett, saját tervei alapján kezdte el a harangtorony építését, az Andrea Pisano által faragott domborművek némelyikét is ő tervezhette. Élete utolsó éveiben barátságot kötött Boccaccióval és Sacchettivel, akik szerepeltették is műveikben. Hatszázhetvenöt éve, 1337. január 8-án halt meg Firenzében, jómódú és tekintélyes emberként, a dómban helyezték örök nyugalomra.
Giottót az európai festészet megújítójaként emlegetik, hiszen letért az addigi kitaposott ösvényről, szakított a bizáncias hagyományokkal. Személyiséggel ruházta fel alakjait, akiknek arcára érzelmeket festett, egységes kompozíciókat alkotott, élve a tér, a perspektíva lehetőségeivel. Képein egység van a szereplők mozdulatai, mozgásuk, érzelmeik és az őket körülvevő környezet között. Munkáját már életében elismerték, óriási befolyással volt a következő nemzedék re, sőt még a reneszánsz legnagyobb mestereire is.
