Tudomány

A diplomától is függ a magasság

Aki magas gyereket akar, tanuljon és szerezzen jól fizető állást - legalábbis a németek szerint.

A Tübingeni Egyetem és a brandenburgi egészségügyi hivatal szakértői, az 1994 és 2006 között folytatott kutatásuk során 250 ezer brandenburgi gyereken (és szüleiken) keresztül vizsgálták azt, hogy milyen mértékben befolyásolta egy adott régió munkanélküliségi vagy elvándorlási rátája a gyermekek növekedését.

Eredményeik szerint a munkanélküli szülők gyermekei alacsonyabbak az átlagnál.

A tanulmány ezt nem a csekély bevétellel indokolja, hanem a felmenők frusztráltságával és a családban keletkező pszichológiai stresszel, mivel inkább ezek a tényezők vezetnek a gyerekek elhanyagolásához.

Ezzel szemben a képzettebb szülők nagyobb súlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra és a gyermekek orvosi ellátására is, így ők jobban fejlődnek és magasabbra nőnek.

Ennek megfelelően egy területre jellemző elvándorlási arány is negatív összefüggésben van a gyerekek magasságával, hiszen ha a gazdasági szükség úgy hozza, főként a magasabban képzett társadalmi rétegek vándorolnak el, a kevésbé képzettek maradnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik