Tudomány

Lejátszották Alexander Graham Bell korai hangfelvételeit

Egy új technológiának köszönhetően először hallhatta a nagyközönség a telefon feltalálójának és kollégáinak korai hangfelvételeit.

A kedden bemutatott felvételeken Hamlet híres monológjának egy részlete, nyelvpörgetés és egy hang hallható, amely 1-2-3-tól kezdve számokat sorol fel. A felvételek az 1880-as években készültek. Bell ekkor utazott Bostonból Washingtonba – nem sokkal a telefon felfedezése után -, és csatlakozott egy tudósokat tömörítő társasághoz, amely lassacskán a tudományos felfedezések fellegvárává varázsolta az amerikai fővárost.

Bell ez idő alatt küldte el az első vezetéknélküli telefonos üzenetet egy fénysugáron az egyik belvárosi épület tetejéről. A korai felvételeket a Kongresszusi Könyvtár és a Kaliforniában működő Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium együttműködésének köszönhetően hallgathatta meg a nagyközönség.

A Smithsonian Intézet szerint Bell az 1880-as évek elején hozta létre Washingtonban a Volta Laboratóriumot Chichester Bell kémikus és Charles Sumner Tainter feltaláló társaságában. A trió 1884. november 17-én rögzítette fénysugárral egy üveglemezre a barométer szót. Ezt a lemezt és a nagyjából 200 másik kísérleti felvételt soha többé nem játszották le, miután becsomagolták és a Smithsonian Intézetnek adták őket.

Idén azonban a három intézmény kutatói összegyűltek a Kongresszusi Könyvtár új laboratóriumában, hogy helyreállítsák az egyedülálló felvételeket. A Smithsonian gyűjteményét nagyjából 400 korai hanganyag gazdagítja, amelyekből 200 a Volta Laboratóriumból származik.

Az intézetben őrzött felvételek közül sok nagyon törékeny, és ezidáig nem is lehetett meghallgatni őket a lemez vagy a cilinder károsodása nélkül.

Eddig hat lemezt sikerült alávetni a hanghelyreállító eljárásnak, amely során egy nagyfelbontású digitális térképet készítenek a lemezről, illetve a cilinderről. A térkép ezután eltávolítja a hibákat, majd egy szoftver reprodukálja az eredeti hanganyagot és elkészíti annak digitalizált változatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik