Tudomány

Mr. Watson, jöjjön ide! – az első telefonbeszélgetés (1876)

Boston, március 10. – Ezen a napon zajlott le az első távbeszélés, Alexander Graham Bell munkatársát, Watsont hívta a másik szobában.

„Hagyd el néha a kitaposott ösvényt, és vesd magad az erdőbe! Biztosan találni fogsz valamit, amit még sose láttál.” Ez Graham Bell egyik híres mondása, nem csoda. A telefontechnika kifejlesztésével az emberiség egyik legnagyobb találmánya fűződik a nevéhez.

A Skóciában született fiatal Bell gyógypedagógiát tanult, 1863-ban az Elginben működő Weston House bentlakásos fiúiskolában kapott segédtanítói állást, a zenét és a szép beszédet tanította. 1866 szeptemberétől Bathben, a Somerseitshire College tanára. Érdeklődése ekkor fordult az elektromosság felé, itt szerelt fel egy telegráfvezetéket saját és a barátja szobája között.

Alexander Graham Bell élete:

Londonban az Egyetemi Kollégiumnál Bell a hangképzés anatómiájának kutatására specializálta magát. A család tuberkulózisfertőzést kapott, Bell is beteg lett. Apjuk az orvosok tanácsára 1870 júliusában családjával együtt áttelepedett Kanadába. Bell hamarosan meggyógyult.

A következő években a bostoni egyetem hangfiziológia professzora lett, több prominens bostoni személyiség beszédhibás gyermekét tanította meg beszélni. Ők támogatták anyagilag távíró-fejlesztési kísérleteit, amelyek a telefon feltalálásához vezettek.

Szabadalmi kérelmét 1876. február 14-én adta be, és március 7-én jegyezték be. Telefonját Philadelphiában a centenáriumi kiállításon mutatta be, 1877. július 9-én pedig megalakult a Bell Telefontársaság.

A felfedezés pillanatai – rekonstruált képek:

A híres mondat 1876. március 10-én hangzott el. Asszisztense Thomas A. Watson mérnök tisztán hallotta, mikor egy folyékony jelközvetítő segítségével beszédet intézett a készülékébe Bell. Ez volt az első telefonbeszélgetés: Mr. Watson, kérem, jöjjön ide, látni akarom!”

A telefon felfedezéséért 1880-ban a francia kormány az 50 000 frankkal járó Volta-díjjal tüntette ki. A pénzből Washingtonban Volta Laboratóriumot alapított, ahol munkatársaival Edison fonográfjának fejlesztésén, 1897-től a fénytelefon kifejlesztésén dolgoztak.

1922. augusztus 2-án hunyt el Beinn Bhreaghban. Temetése napján két percre leállt a telefonforgalom, így adóztak emlékének.

Sok egyéb dolgot is feltalált, például egy búzatisztítót, légkondicionáló berendezést, de ő az egyik alapítója a Science magazinnak és a National Geographic is miatt lett színesebb, tartalmasabb kiadvány.

AJÁNLOTT LINKEK:

Alexander Graham Bell élete (wikipedia.org)
Bell munkássága (postamuzeum.hu)
Képek, források (gardenofpraise.com)
Watson magyarázza a felfedezés pillanatait (youtube.com)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.