Tudomány

Képernyőről mászhat belénk a tudás

Nemsokára elfelejthetjük a hagyományos és fáradságos tanulási módszereket: a jövőben elég lesz csak hosszú ideig bámulnunk egy monitort.

A Bostoni Egyetemen és Kiotobóban a Computational Neuroscience Laboratoriesban a közelmúltban bebizonyították fMRI, a funkcionális mágneses rezonanciafelvételek dekódolásával – visszafordításával –, hogy a látókéreg manipulálásával célzottan az agyi aktivitási minták változására lehet rábírni agyunkat.

Ez azt jelenti, hogy elég egyetlen képernyőt néznünk hosszú ideig, hogy olyan agyi mintázatot produkáljon az agyunk, mintha valamit megerőltetően tanulna.

A kutatók szerint az újszerű tanulási megközelítés elegendő ahhoz, hogy a folyamatos tanulást igénylő feladatok javuljanak a vizuális ingerek hatására, abban az esetben is, ha a vizsgálati alany egyáltalán nem volt azzal tisztában, mit is tanult.

A tudósok szerint ez a hatás megegyezik a hipnózisban folytatott tanítás hatásaival, de az új módszer semmiképpen sem egyenlő a hipnózissal.

Kezdetben főleg rehabilitáció, memóriajavítás céljára szeretnék alkalmazni. Az így manipulált páciensek felgyógyulhatnak egy betegségből, új nyelveket sajátíthatnának el, vagy megtanulhatnának autót vezetni. A kutatók nagy reménnyel tekintenek a vizuális ingerek általi tanulásra, de már most tartanak etikátlan felhasználásától.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik