Tudomány

Már az oroszok is “beszélgettek” a Mars-szondával

A bajkonuri megfigyelő-állomás szakembereknek is sikerült kapcsolatot teremtenie a Föld körüli pályán rekedt Fobosz-Grunttal.

Az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozó forrás elmondta, hogy az Európai Űrügynökség ausztráliai megfigyelőállomása után nekik is sikerült telemetrikus információkat lekérniük a Fobosz-Gruntról.

“Állomásunknak több mint egy órára sikerült kapcsolatot teremtenie a berendezéssel” – jelentette ki, hozzátéve, hogy azóta megkezdték a – távoli mérést, vezérlést és adatgyűjtést lehetővé tevő – telemetrikus adatok dekódolását, és “egyelőre minden jól halad”.

A sikeres csütörtöki kapcsolatfelvétel tényét megerősítette Alekszej Kuznyecov, az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz szóvivője is.

A Ciolkovszkij nevét viselő Orosz Űrkutatási Akadémia levelező tagja, Jurij Karas előzőleg úgy vélekedett, hogy a létre jött kapcsolat reális esélyt kínál a Fobosz-Gruntnak a Föld körüli pályáról való irányított eltávolítására, “elsüllyesztésére”, de arra már aligha van esély, hogy az űreszköz teljesítse eredeti küldetését, hogy elinduljon a Mars Phobosz holdjára.

A szakemberek egyelőre azt szeretnék tisztázni, mi volt az oka annak, hogy a november 9-én felbocsátott űrszonda nem tudott elindulni eredeti célja felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik