A vártnál kevesebb hőmérséklet-emelkedést okoz a szén-dioxid, épp ezért úgy gondolják, a század végére mégsem lesz akkora mértékű a felmelegedés, mint ahogy azt az eddigi klímamodellek megjósolták.
A korábbi becslések eddig csak az elmúlt 150 év szén-dioxid-kibocsátására és az éghajlati érzékenységre koncentráltak, míg az új elemzés már a paleoklíma-adatokat is beleépíti modelljébe.
Andreas Schmittner az Oregon Állami Egyetem kutatója azt állítja, a legutóbbi jégkorszakban, az őskorban 21 ezer évvel ezelőtt mégsem lehetett olyan hűvös, mint a korábbi becslések szerint.
Ez azt jelenti, hogy a szén-dioxid hatása az éghajlatra kisebb mértékű lehetett, mint ahogy korábban gondolták.
Az új modell alapján, ha a szén-dioxid-kibocsátás szintje az iparosodás korszaka előtti szintjének kétszerese lesz: a földfelszín hőmérséklete 1,7-2,6 °C fokkal fog emelkedni. Ez sokkal kevesebb, mint ami az amerikai Kormányközi Testület az – IPCC – 2007-es jelentésében áll. Ott ezt a hőmérséklet-növekedést 2-4,5 °C fok közé teszik.
Az új tanulmány szerzői hangsúlyozzák, az eredmények nem azt jelentik, hogy az emberiségnek kevésbé kellene odafigyelnie a szén-dioxid-kibocsátásra és a levegőszennyezésre, vagy el kellene bagatellizálni a klímaváltozás kérdését, mindössze egy új becslésről van szó, amely a hőmérséklet kisebb arányú változását jósolja.