Sarah Zylinski és Sonke Johnsen, az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói szerint ez a stratégia hatékonyabb álcázást tesz lehetővé az állatok számára – írják a Current Biology című folyóiratban.
Az átlátszó szövetek áteresztik ugyanis a kevéske szórt napfényt, amely a tenger mélyebb rétegeibe eljut, amikor azonban közvetlenül világítják meg őket, jól láthatóvá válnak.
A mélytengeri ragadozók pedig pontosan ezt a megvilágítási taktikát alkalmazzák. 600 méteres mélységbe már nem jut el a napfény – magyarázta a BBC-nek Michael Land, a brit Sussexi Egyetem biológus professzora.
Ebben a mélységben él a Japetella heathi nevű polip és az Onychoteuthis banksii nevű tintahal. Amikor a ragadozó halak fénykibocsátó szervükkel megvilágítják áldozatukat, azok jobban beleolvadnak környezetükbe, ha sötétek.
Zylinski és Johnsen arra volt kíváncsi, hogyan vált színt az említett polip és tintahal. Az állatokat a Csendes-óceán mélytengeri árkaiból merítették ki speciális hálókkal. A kutatóhajón kék fénnyel világították meg őket, hogy teszteljék reakciójukat.
Meglepődtek a váltás gyorsaságán, ugyanis a fejlábúak fény hatására átlátszóból azonnal barnára változtatták színüket. Bőrükben kromatofóra nevű fényérzékeny, festékanyagot tartalmazó sejtek találhatók. Amikor ezek a sejtek érzékelik a ragadozó által kibocsátott kék fényt, azonnal megnő a térfogatuk, ezáltal festik be gazdájukat sötétbarnára.
A színváltás nyomatékosítja, milyen fontos az álcázás egy olyan környezetben, ahol nincs hova elbújni – magyarázta Zylinski. Mivel sem az átlátszóság, sem a színezet nem nyújt teljes körű védelmet a mélytengeri ragadozók ellen, a fejlábúak a két alak közti váltással érik el az adott fényviszonyokhoz alkalmazkodó maximális védettséget.
