A Fehérlófiában, amelynek Arany László-féle változatát újraolvasva az egyik legszembetűnőbb, hogy micsoda pankráció zajlik benne. Szinte folyamatosan megy a földhözvagdosás, amiben persze Fehérlófia jár az élen, hiszen földhöz vágja a Fanyűvőt, a Vasgyúrót, a Kőmorzsolót is (meg később a tizenkét fejű sárkányt). A Hétszünyű Koponyányimonyókkal azonban – eleinte – nem boldogul könnyen, ő nehéz dió.
És akkor itt látszólag elkanyarodunk az évezredek óta velünk élő mesétől, és beismerjük, hogy eredetileg a mogyoró szó etimológiájáról szerettünk volna írni. Arról, hogy annak „mogy” töve azonos a „mony”, vagyis ’tojás’szavunkkal – „tikmony”: itt-ott még mindig használják szót a tyúktojásra – , ehhez tapadt hozzá az -oró, amely valaha egy összetett képző (másnéven képzőbokor) lehetett kicsinyítő funkcióval, tehát olyasmi, mint az –ocska/-ecske. Az -oró eredetével kapcsolatban egyelőre csak feltételezéseink vannak.
A közkedvelt ropogtatnivaló tehát alaki hasonlóság alapján kapta a ’tojásocska’, ’kis, tojás’ nevet. Az eredeti jelentés később elhomályosult, a mogyoró pedig önálló szó lett. A lényeg azonban a szótő, a mony, amely egyike minden kétséget kizáróan finnugor eredetű szavainknak.
Eredeti jelentése majdnem biztos, hogy a ’tojás’ volt, aztán alaki hasonlóság révén használni kezdték a herékre is. Ez még a magyar nyelv külön élete előtt megtörtént, hiszen némileg eltérő hangalakban több nyelvrokonunknál is jelent egyszerre ’tojás’-t és ’heré’-t (a finneknél például „muna” alakban), sőt a voguloknál és a cseremiszeknél az érintkezésen alapuló névátvitellel használatos lett a hímvesszőre is.
A “mony”, vagyis “here” kiváló azonosítási pont egy állat nemének meghatározásánál, később ezért is kezdhették el használni a hímállatok megjelölésére azt, hogy „monyók”. (A szó első írásos előfordulására ’hím’, ’nagy monyú állat’ jelentésben ugyan 1686-ig várni kellett.)
Ezek után, értelmezésemben a koponyányi (vagy más változatban: kapanyányi) csakis a Fehérlófia undok és erős, kásazabáló ellenségének egyik fő tulajdonságára, heréinek óriási méretére vonatkozhat, még akkor is, ha
1. a koponya sokkal későbbi, szláv eredetű szavunk (hiszen a mese az ősmagyar kor után is évszázadról évszázadra új és új változatokban alakult tovább).
2. a történetben a hosszúnevű ördögfajzat alapvetően alacsony, kisméretű – hiszen közben óriási ereje van.
A Koponyányimonyókról tehát lerántottuk a leplet (és most már tudjuk, mi van alatta, és mekkora). De mi van a Hétszünyűvel?
Ez egyelőre titok, maradjon valami legközelebbre is…
