Tudomány

Értelmetlen az influenza elleni oltás?

Holland tudósok szerint nem támasztható alá tudományosan, hogy van értelme influenza ellen beoltani az időseket és a kockázati csoportokhoz tartozókat.

A holland orvosok és gyógyszerészek közös szaklapja, a Geneesmiddelenbulletin októberi számában közölt cikk szemügyre vette a vakcinák hatásáról a közelmúltban megjelent tanulmányokat, és arra a következtetésre jut, hogy a kutatások módszertana nem állja meg a helyét.

“Kevés megbízható bizonyíték van az influenza elleni vakcinákról, a kétes kutatásokra és a következtetések nagymértékű manipulációjára azonban annál inkább van bizonyíték” – írja a szerző, Dick Bijl, aki egyben a lap főszerkesztője is.

Az influenza elleni oltás egészséges felnőttek esetében alig csökkenti a tüneteket, és nem mutatható ki, hogy fékezné a szövődményeket, mint például a tüdőgyulladást vagy csökkentené a vírus terjedését.

A rendelkezésre álló kutatás nem nyilatkozik a 65 évesnél idősebbek esetében sem arról, hogy hatásos lenne az influenza megelőzésében, sem arról, hogy csökkentené a kórházi kezelések gyakoriságát, a szövődmények előfordulását vagy az elhalálozások számát.

Arra sincs meggyőző bizonyíték – írja a szerző -, hogy az egészségügyben dolgozók beoltása mérsékelné a páciensek, gondozottak megbetegedésének esélyét.

A krónikus betegségekben szenvedőknél – szívelégtelenség, asztma, cisztás fibriózis, HIV, gyermekrák – sincs bizonyíték arra, hogy volna értelme a vakcinának. Egyedül a krónikus obstruktív légúti megbetegedés – COPD – esetében tapasztalták az oltást követően a tünetek jelentős csökkenését.

Hollandiában a több mint 17 milliós lakosság közül évente öt millióan kapnak értesítést, hogy vegyenek részt az országos oltásprogramban; az elmúlt két évben 70 százalékuk eleget is tett a felszólításnak, amely 57 millió euróba – 17 milliárd forint – kerül a kincstárnak.

Októberben Magyarországon újra kampány indult az influenza elleni védelem érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik