A magyarországi filmipar története a 19. század legvégén vette kezdetét: az első „filmeket”, amik tulajdonképpen még csak képsorozatok voltak, kávéházakban és mulatókban vetítették a közönségnek, mintegy kiegészítő látványosságként. A mozi csak a 20. század első évtizedeiben vált önálló attrakcióvá – és a szó tényleges értelmében vett mozivá, ahová az emberek a vetített képek jelentette élmény miatt látogattak el.
Az első magyar kép-film, „A tánc” 1901-ben készült el Zitkovszky Béla rendezésében – egy táncról szóló előadás illusztrációjaként, ami akkora sikert aratott, hogy több mint százszor megismételték.
A „vetített kép” gyorsan sikeres lett, Magyarországon pedig gombamód kezdtek el szaporodni az mozik – 1910-re már 270 állandó moziban szórakozhatott a közönség. A képsorozatok lassan ténylegesen filmekké váltak, a vetítések alatt a hangélményt azonban Magyarországon egészen 1929-ig helyszíni zenekar szolgáltatta. Többször próbálkoztak ugyan azzal, hogy a hangot külön felvették gramofonnal és később „alájátszották” a filmeknek, a hang és a kép összehangolása azonban szinte lehetetlen feladatnak bizonyult a kor technikai feltételei mellett.
Maradtak tehát a helyszínen megzenésített némafilmek – egészen 1926-ig, amikor az amerikai Lee de Forest megtalálta a megoldást a „szinkronos” filmek problémájára. De Forest ugyanis kitalálta, hogyan lehetne lefényképezni a hanghullámokat: először elektromos úton fényhullámokká alakította, majd felfogta őket a filmszalaggal. A szalag lejátszásakor a vetítőgép a fényt visszaalakította hanggá – és voilá, a film megszólalt.
A hangosfilmnek kezdetben rengeteg ellenzője akadt, köztük a szakma krémjét adó némafilmesek, akik a hang megjelenésével rendkívül szorongatott helyzetbe kerültek. Az új technikát és a beszélő filmeket a mozi tulajdonosok is vegyes érzelmekkel fogadták: egyrészt nem mindenki hitt az új módi sikerében, másrészt a megszólaló filmekhez speciális vetítőgépekre volt szükség, amiknek az ára csillagászati volt – a kisebb moziknak tehát kiszorultak a versenyből.
A magyar közönség először 1929. szeptember 20-án este láthatott hangosfilmet: a Fórum (a mai Puskin) mozi vásznára Lloyd Bacon zenés-táncos alkotása, a „The Singing Fool” került, azzal az Al Jolsonnal a főszerepben, aki korábbi filmjével, a Jazzénekessel a korai hangosfilmek első számú sztárjának számított.
A filmet előző nap hajnalban próbaképpen levetítették a cenzoroknak, 20-án este hatkor pedig megtartották a premiert. A mozi környékét díszegyenruhás lovas rendőrök zárták le, a közönség soraiban pedig a kor legfontosabb politikusai, pénzemberei és művészei ültek – köztük Karinthy Frigyes, aki pár nappal a bemutató után viccesen megjegyezte, alig várja már a technikai fejlődés következő két lépcsőfokát, az illatos és az ehető filmet.
