Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ellenséges haderő szó szerinti letarolásának gondolata mindig is előkelő helyen állt a háborút viselő katonák fantáziái között. Megszámlálhatatlanul sokan álmodoztak egy olyan szcenárióról, amikor nincs szükség szemtől-szembeni, véres és bizonytalan kimenetelű harcra ember és ember között, hanem bőven elég megindítani néhány „tüzes szörnyeteget” a katonák menetoszlopa előtt, ami mindent és mindenkit elintéz, ami és aki az útjába kerül.
Ilyen látomásoktól vezérelve tervezett kezdetleges „tankot” Leonardo da Vinci, vagy Agostino Ramelli, illetve ilyen harcmezőt képzelt el magának H.G. Wells is – az álmodozókat azonban mindig visszarántotta a földre koruk technológiai színvonala. Egészen az első világháborúig.
Az első tank megszületését a dízelmotor és a lánctalp feltalálása és tökéletesítése tette lehetővé – valamint az a kényszer, hogy a hadviselő felek valahogy túljussanak az európai frontokon az első világháború alatt kialakult, eredménytelen és lassú állóháborún. Szó szerint is, mivel a kiásott lövészárkokat megkerülni nem lehetett, az egyetlen megoldás az volt, ha mindent (és mindenkit) elsöprő erővel egyszerűen keresztülhajtanak rajtuk. Legalábbis a tervezőasztalon – a megvalósítás ugyanis koránt sem sikerült olyan fényesre, mint amire a britek eredetileg számítottak. A későbbi tankok első prototípusa, a Little Willie névre hallgató furcsa vasszörny rövid vánszorgás után ugyanis túlmelegedett, és feladta a harcot – el sem jutott az első lövészárokig.
Willie azonban nemcsak „leégette”, hanem hasznos információkkal is gazdagította tervezőit, akik 1916 szeptemberére megalkották a furcsa jármű nagytestvérét, a Mark-harckocsit – a csatatér pedig mindörökre megváltozott.
A tank szó etimológiájáról több legenda is kering, a legáltalánosabban elfogadott szerint a britek trükkje áll a hátterében – a tank-projekt résztvevői ugyanis mindent megpróbáltak, hogy titokban tartsák találmányuk létezését, ezért a harckocsikat szállító hatalmas ládákra csak annyit írattak, „water tank”, azaz víztároló. A rakomány után kémkedők így csak annyit tudtak jelenteni feletteseiknek, hogy a britek „tankokat” szállítnak a frontra – az viszont, hogy pontosan mi is ez a bizonyos tank, csak a ládák kinyitása után derült ki.
Az ormótlan és lassú Willie, valamint a Mark-harckocsik persze nem azonnal hoztak minőségbeli változást a harctérre. Az első világháború alatt bevetett tankok tűzereje ugyanis még elhanyagolható volt, inkább létezésük és jelenlétük váltotta ki a kívánt hatást az ellenség katonáiban – vagyis a gépek annyira nagyok és hangosak voltak, hogy a katonák egyszerűen sokkot kaptak a látványuktól. Az ugrásszerű fejlődés az ellentétes oldalon később feltűnő utánzatoknak köszönhetően indult meg, a tényeleges változást pedig a második világháború, és a szovjet T-34-es harckocsi hozta el.
