A szélesszájú orrszarvú északi alfaját közvetlenül a kihalás veszélyezteti. Vadon mára teljesen kihalt. Helyzetüket csak súlyosbítja, hogy a nem természetes élőhelyükön nagyon rosszak a szaporítási eredményeik.
A fogságban tartott populáció rohamosan csökken: az 1970-es években élő 500 egyedről 10 egyed alá. Ma az alfaj már csak hét tagot számlál: öt hím és két nőstényt.
Közép- és Kelet-Afrika szavannáin élt egykor, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Uganda, Csád és Szudán területén. Éppen ezért a tudósok kipróbálták hogyan lehetne, nem szaporítással, hanem fagyasztott őssejtek segítségével megmenteni egy fajt.
A Scripps Kutatóintézet kutatója Jeanne Loring és csapata északi fehér orrszarvú és egy majom bőréből vett bőrsejtmintákat, amelyeket azonnal lefagyasztottak.
Tervük szerint ezeket a sejteket alakítják át – pluripotens őssejtekként – spermává illetve petesejtté, és így mesterséges megtermékenyítéssel tenyészthetővé válnak az életben nehezen szaporodó fajok is.
Ivarsejteket ezzel a módszerrel még igen nehéz létrehozni, a kutatókat azonban biztatja az a tény, hogy egérkísérletek során értek már el sikereket a nem embrionális őssejtek szaporítósejtekké alakításával.