Tudomány

Szinte a szemük előtt nőtt egy új faj

Német kutatóknak első ízben sikerült nyomon követniük egy új növényfaj kialakulását.

A Heidelbergi Egyetem kutatói Marcus Koch vezetésével több mint hat éven keresztül vizsgáltak egy száz négyzetkilométernél is nagyobb területet a keleti Alpokban és a Duna északi völgyében.

Úgy tudták megfigyelni két Arabidopsis-faj hibridizálódását, mint egy hatalmas természetes laboratóriumban.

A kutatók kimutatták, hogy az Alpokalján a homoki ikravirágArabidopsis arenosa – kereszteződött egy genetikailag különböző ikravirágfajjal, az Arabidopsis lyrataval. A hibridekben megkétszereződött az örökítőanyag, poliploidok lettek: tehát a változás által új tulajdonságok alakulhattak ki, a növények alkalmazkodóbbá váltak.

Az újonnan keletkezett állományok képesek voltak elhagyni az Alpokalját és attól északra, a jóval mélyebben fekvő Duna-völgyben is elterjedni.

Az ottani éghajlati viszonyok merőben különböztek az alpokaljaitól: kevesebb csapadék hullott, és magasabb hőmérséklet uralkodott, ezen kívül a talaj is más volt. A növények alkalmazkodása az elmúlt tíz-százezer évben következett be, ez evolúciós léptékben jelenkorinak mondható.

A mongol hódítás hazánkban is a megfélemlítésre, a terrorra épült, a halottak száma tízezres, sőt, százezres nagyságrendű volt, a foglyokat saját népük ellen hajtották csatába – az újabb kutatások egymás után tárják fel a tragédia kézzel fogható nyomait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.