Tudomány

Növényszex felsőfokon

A fejlett növényeknél nem is olyan egyszerű dolog a szex: a tudósok most tisztázták a folyamat eddig nyitott kérdéseit.

A folyamat kezdetén fontos, hogy egy – hím – pollenszemcsének találnia kell egy hozzá illő – női – bibét. Ezt követően ki kell alakítania a pollentömlőt, amely a bibeszálon keresztül eljut a magkezdeményben megbúvó petesejtekhez, hogy oda megérkezhessenek a hímivarsejtek.

A kukorica esetében például a megteendő út akár húsz centiméter is lehet.

Eddig annyit lehetett tudni, hogy a tömlő hegyében megnövekszik a kalciumionok koncentrációja, és ezek segítik a tájékozódást. Azt, hogy a kalcium mitől áramlik oda be, eddig homály fedte.

A kutatóknak most sikerült egy a folyamatot segítő receptort azonosítaniuk. Miután ez aktiválódik, az ionok beáramolhatnak a tömlő hegyébe. A bibén becslések alapján több száz ilyen receptor helyezkedhet el.

NEMCSAK AZ ÁLLATOKNAK VAN

A glutamátreceptorok magasabb rendű állatokra jellemzőek, amelyek idegrendszerében a glutamát az egyik legfontosabb ingerületátvivő anyag.

Azt, hogy a növényekben is vannak receptorok, az Arabidopsis nevű növény örökítőanyagának 2000-ben történt megfejtése óta tudják a kutatók. Szerepük azonban eddig tisztázatlan volt – egy funkciójukra ezennel fény derült.

AJÁNLOTT LINKEK:

A növények szexuális élete (Wikipedia)
Képek a növényszexről (vanderbilt.edu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik