Tudomány

Kétezer éves római uszályt emelnek ki a mélyből

Az I. századból származó, épségben megmaradt római uszályt hoznak felszínre a franciaországi Arles városában.

A kétezer éve elsüllyedt jármű feltételezések szerint az egyetlen, amely teljes egészében megmaradt.

Az uszály nyolc méter mélyen hullámsírban fekszik, jó állapotát a Rhone folyó iszapos medrének köszönheti. Arles fontos kereskedelmi központ volt a római korban, a város lakói az évszázadok alatt tárgyak ezreit dobálták a folyóba, így a hajót antik tárgyak jó háromméteres rétege is védte – magyarázta a múzeumigazgató.

Régészek 2008 óta kutatják a leletet, ez idő alatt mintegy kétezer amforát, 10 ezer kerámiadarabot, egy húszágú gyertyatartót, valamint egy csaknem teljes bronz étkészletet hoztak felszínre.

A 31 méteres uszály rakománya 27 tonna faragott kő volt, Arles-tól 17 kilométerre északra lévő kőfejtőkből hozták, építkezésre szánták. Tudósok eddig nem tudták megfejteni, miért süllyedt el a jármű, amelyen több vitorlára, sütővel felszerelt konyhára és a matrózok nevével vésett tányérokra, valamint eszközök változatos sorára is találtak.

Az uszály világszerte egyedülálló, számos információval szolgál az I. század folyami szállításáról és kereskedelméről.

A feladatok sorában most a 27 tonna rakomány felszínre hozatala következik, a kövek súlya egyenként 2-3 kilogramm, a hajót ezután tucatnyi részre bontják, majd elkezdődhet kiemelése. Még várniuk kell néhány napot, mert a Rhone vize a heves esőzések miatt zavaros, ez pedig nehezíti a látást a felszín alatt. A munkálatok várhatóan késő őszbe hajlanak majd.

A hajó darabjait egy grenoble-i különleges laborba szállítják, ahol gyantával konzerválják őket. A részeket csak ezt követően lehet újra összeilleszteni. Az érdeklődők várhatóan 2013-tól tekinthetik meg a római kori járművet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik