Tudomány

A körülmetélés véd az AIDS ellen?

A körülmetélés 76 százalékkal csökkentheti a HIV-vírussal való megfertőződés kockázatát:– erre enged következtetni egy új tanulmány.

Az AIDS-ellenes Kutatások Francia Ügynöksége – ANRS – Bertran Auvert, az Egészségügyi és Orvosi Nemzeti Kutató Intézet – INSERM – munkatársa vezetésével Johannesburg Orange Farm nevű szegénynegyedében végzett kutatást, ahol rendkívüli magas a HIV-fertőzöttség: a nem körülmetélt, 35-39 év közötti férfiak 40 százaléka, valamint a nők 45 százaléka HIV-fertőzött.

A kutatók által végzett kampány keretében, több mint 20 ezer férfi metéltette körül magát a kutatók által rendelkezésre bocsátott helyiségekben, akik a klinikai körülmények között megállapított 60 százalékos kockázatcsökkentést akarták bizonyítani „a való világban”.

Mintegy 1000 fős minta alapján a férfiak fele körül volt metélve, a másik fele nem:– a kutatók megállapították, hogy hasonló szexuális viselkedés mellett – óvszer viselése, egyforma számú partner – a körülmetélt csoportban 76 százalékkal kevesebb volt a fertőzöttek aránya.

„Most fordult elő először, hogy egy nemzetközi szintű tanulmány kimutatta, hogy egy heteroszexuális felnőttek közötti megelőzési program a való világban is működik”,– mondta Auvert.

„A kutatás megerősítette, hogy a férfiak körülmetélése, amely olcsó eljárás, és csak egyszer kell az életben elvégezni, hatékony megelőzési módszer,– mutatott rá Jean-Francois Delfraissy professzor, az ANRS igazgatója.

A kutatásban részt vevő Dirk Taljaard professzor szerint rövidesen meg kell találni a fertőzés visszaszorítását a nők körében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik